Vb 2022: Lewandowski nem épült fel, de pályára lép a svédek ellen

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.29. 12:10
null
Lewandowski (középen) nincs tökéletes edzettségi állapotban – de így is nyerőember lehet (Fotó: Imago Images)
A lengyel válogatott szóvivője szerint egy ideje már sérülten játszott klubjában Robert Lewandowski, a Bayern München sztárja, ám jelenleg semmi sem utal rá, hogy ki kell hagynia a Svédország ellen vb-pótselejtezőt.

A legfontosabb hír: Robert Lewandowski hétfőn teljes értékű edzésmunkát végzett. Igaz, ez nem azt
jelenti, hogy felépült térdsérüléséből, csupán kedvező jel. Mint ahogyan az is, hogy Kamil Glik és Mateusz Wieteska is gond nélkül tréningezett, s javult Krzysztof Piatek állapota is. A csatár Achilles-inát a skótok elleni csütörtöki felkészülési mérkőzés (1–1) után hét öltéssel kellett összevarrni, eddig úgy tűnt, nem léphet pályára a svédek elleni keddi vb-pótselejtezőn. A napokban speciális vákuumkötést kapott a sérült testrészére, ami háromszorosára gyorsítja a gyógyulási folyamatot. Ez a módszer kevésbe ismert, s egyelőre nem is lehet tudni, meghozza-e a várt eredményt. Piatek hétfőn egyéni edzésmunkát végzett, az utolsó pillanatban dönt bevetéséről a szakmai stáb.

„Lewandowski helyzete egyszerű – idézte a sport.pl Jakub Kwiatkowskit, a lengyel válogatott szóvivőjét. – Mielőtt megérkezett az edzőtáborba, már tudtuk, milyen állapotban van. Aki követi a Bundesligát, tisztában van vele, hogy az utóbbi időben sérülten játszott a Bayern
Münchenben. Nem akarjuk túlterhelni, a legfontosabb, hogy a keddi pótselejtezőre a lehető legjobb állapotba kerüljön. Jelenleg semmi sem utal arra, hogy ki kell hagynia a találkozót.”

Valószínűleg Matty Cash is játszhat, az Aston Villa légiósa szinte biztosan ott lesz a lengyel kezdőcsapatban. Az Angliában született futballista a svédek ellen negyedszer húzhatja fel a címeres mezt, s máris élete legfontosabb mérkőzésére készül.

„Hatalmas a nyomás, de szeretem ezeket a helyzeteket – mondta a 24 éves jobbhátvéd az Interiának. – Minden héten a Premier League-ben játszom, hozzászoktam a nagy meccsekhez, ám a válogatott más. Ezért lettem futballista, ilyen csatákat akarok játszani, mint a Svédország elleni. Egész Lengyelország szurkol nekünk, a családom a helyszínen nézi meg a mérkőzést, s ha kijutunk a vb-re, hatalmas buli lesz, biztosan kipróbálom a lengyel vodkát.”

A svédek azon bosszankodnak, hogy a lengyelek nem biztosítottak elég belépőt szurkolóiknak, s „jegyrendszerbeli” hiba miatt csupán 250 vendégdrukker lehet ott Chorzówban, pedig hivatalosan 2500-an lehetnének. Albin Ekdal továbbra sem tudott a csapattal együtt gyakorolni, a Sampdoria középpályása vélhetően lemarad az ütközetről. A múlt heti, Csehország elleni vb-pótselejtezőt
eltiltás miatt kihagyó, az utóbbi időben sérüléssel bajlódó Zlatan Ibrahimovic hétfőn teljes értékű edzésmunkát végzett, ám Janne Andersson szövetségi kapitány elmondta, nem jelöli a kezdőcsapatba legnagyobb sztárját.

EURÓPAI VB-PÓTSELEJTEZŐK
DÖNTŐK
20.45:
Lengyelország–Svédország, Chorzów (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
20.45: Portugália–Észak-Macedónia, Porto (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

25 év után szerepel újra a másodosztályban a jelentősen átalakuló Vidi – NB II-es felvezetés, 15. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 19:55

Erős Gábortól nem csodát várnak, de a Vasasnál a kötelező feladatot is nehéz lesz teljesíteni – NB II-es felvezetés, 14. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 17:36

Távozó gólvágója nélkül nehéz szezon várhat a Kozármislenyre – NB II-es felvezetés, 13. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 20:07

Nehezebb idény vár a Szentlőrincre az előzőnél – NB II-es felvezetés, 12. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.22. 19:54

A remek tavasz után, házi gólkirálya megtartásával nagy célokért küzdhet a Mezőkövesd – NB II-es felvezetés, 11. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 18:05

Sötét lóból tényleges kihívó? Ismét megpróbálkozhat a feljutás kiharcolásával a Szeged – NB II-es felvezetés, 10. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 16:04

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31
Ezek is érdekelhetik