Vb 2022: két hondurasit le kellett cserélni a mínusz 17 fokos hideg miatt

Vágólapra másolva!
2022.02.03. 14:07
null
A hondurasi kapust a hideg miatt kellett lecserélni (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Egyesült Államok 3–0-ra legyőzte Hondurast az Észak- és Közép-Amerikai világbajnoki selejtező 11. fordulójában. Az amerikai válogatott 20 éve nem játszott olyan hidegben, mint szerda este Minnesotában – két hondurasit le is kellett cserélni az extrém körülmények miatt.


A játékosok, sőt még a játékvezető is meleg felszerelést húzhatott a fejére a hideg miatt. A kispadokat melegítették, s 20 ezer ingyen kézmelegítőt, forró ételt és italt szolgáltak a szurkolóknak a lelátón.

Hiába próbáltak mindent elkövetni, hogy a pályán és azon kívül is mindenki megfelelő állapotban legyen, két hondurasi játékosnak túl sok volt mínusz 17 Celsius-fokos hideg: Luis López kapust már a félidőben le kellett cserélni, s ápolásra is szorult. Romell Quitónak szintén hamarabb véget ért a mérkőzés a nagy hideg miatt.

A vendégek szövetségi kapitánya természetesen nem volt kibékülve azzal, hogy le kellett játszani a meccset, mivel a körülmények egyértelműen nem voltak alkalmasak a profi futballra.



Három fordulóval a vége előtt az biztos, hogy Jamaica és Honduras nem lesz ott a katari vb-n, Salvador pedig legjobb esetben az interkontinentális pótselejtezőt érő 4. helyen végezhet. Kanada a 4. helynél lejjebb nem zárhat a tabellán.

ÉSZAK- ÉS KÖZÉP-AMERIKAI VB-SELEJTEZŐK
HARMADIK SZAKASZ, 11. FORDULÓ

Egyesült Államok–Honduras 3–0 (McKennie 8., Zimmerman 37., Pulisic 67.)
AZ ÁLLÁS
1. Kanada 11 7
4 19– 5 +14 25
2. Egyesült Államok 11 6 3 2 16– 7 +9 21
3. Mexikó 11 6 3 2 14– 8 +6 21
4. Panama 11 5 2 4 14–13 +1 17
5. Costa Rica 11 4 4 3 8– 7 +1
16
6. Salvador 11 2 3 6
6–13 –7 9
7. Jamaica 11 1 4 6 9–16 –7 7
8. Honduras1138 5–22–17 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik