Kemény ütközetekre számít a szerbek elleni vb-selejtezőn Fazekas Gergő

2026.04.23. 18:58
null
Fotó: Árvai Károly
Fazekas Gergő nagyon kemény csatára számít a szerbek elleni kézilabda-világbajnoki selejtezőn, mert szerinte a magyar csapat májusi ellenfele egy-egy mérkőzésen bárkit képes legyőzni.

„Nagyon kemény lesz. Ha a játékosállományt megnézzük, bivalyerős csapatról van szó, sok jó játékossal, akik a Bajnokok Ligájában, a Bundesligában játszanak. Az elmúlt években a világversenyeken sose jött ki nekik a lépés, de egy-egy meccsen bárkit meg tudnak verni, a tavalyi Eb-n ezt bizonyították. Kulcsfontosságú lesz, hogy milyen eredményt érünk el az első meccsen Szerbiában” – nyilatkozott az M1-nek a magyar válogatott irányító.

A vb-selejtező első mérkőzését május 14-én rendezik Nisben, a visszavágót pedig 17-én Veszprémben. Ilyés Ferenc, a hazai sportági szövetség elnöke kedden úgy fogalmazott: nagyon fontos, hogy a nemzeti csapat ott legyen a világbajnokságon, már csak azért is, mert onnan lehet kijutni az olimpiai selejtezőtornára. Hozzátette: nem volt szerencséje a válogatottnak, hiszen a lehető legerősebb ellenfelet kapta, Szerbia a januári Európa-bajnokságon legyőzte a később döntős németeket is.

Fazekas a klubcsapatával, az Orlen Wisla Plockkal Lengyel Kupát nyert a múlt hétvégén. Az Industria Kielce elleni szombati elődöntőben nyolc góllal járult hozzá a 30–25-ös sikerükhöz, ezzel ő volt a mezőny legeredményesebbje. Másnap a Plock 31–25-re verte a Wybrzeze Gdanskot. A magyar játékos a kupadiadallal kapcsolatban azt mondta, az elsődleges cél az idény elején a bajnokság megnyerése volt, emellett szerettek volna a Bajnokok Ligájában előrébb lépni, ez utóbbi azonban nem jött össze, mert nem jutottak be a negyeddöntőbe. A hazai kupasiker csak ezek után következett a sorban, most pedig a bajnoki rájátszásra fókuszálnak az után, hogy az alapszakaszt megnyerték.

„A kupa megvan, de az harmadlagos cél volt. A bajnokság viszont rettenetesen fontos a klubnak, a városnak, a szurkolóknak és nekünk, játékosoknak is. Az előző két idényben mi nyertük, biztos, hogy vissza akarják majd szerezni, de mi mindent meg fogunk tenni, hogy idén is mi nyerjünk.”

 

Legfrissebb hírek

„Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
2026.07.23. 14:35

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.07.23. 13:00

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
2026.07.22. 19:40

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
2026.07.21. 06:58

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Perl Zoltánban pozitív érzések maradtak a finnektől elszenvedett vereség ellenére is

Kosárlabda
2026.07.05. 13:25

Sipos Adrián: Örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek

Kézilabda
2026.06.28. 16:39

Chema Rodríguez: Szerettem a magyar válogatott szövetségi kapitányának lenni

Kézilabda
2026.06.24. 11:12