Vb 2018: 12.5 milliárd eurót mozgósított a rendezőnek a torna

2018.10.16. 19:54
A labdarúgó-világbajnokság 952 milliárd rubelt (mintegy 12.5 milliárd eurót) vonzott az orosz gazdaságba 2013 és 2018 között, ami az éves GDP mintegy 1.1 százalékának felel meg – állította kedden nyilvánosságra hozott jelentésében a torna szervezőbizottsága.

Az összeg magába foglalja a szurkolók kiadásait, az infrastrukturális beruházásokat, valamint a vb egyéb előkészületeinek költségeit.

A szervezőbizottság számai szerint a vb miatt az elmúlt öt év során befolyt pénzek 459 milliárd rubellel növelték meg az országban a munkából származó jövedelmeket, a költségvetésnek pedig 164 milliárd rubel többletbevételt jelentettek. A kis- és középvállalkozások bevételei 797 milliárd rubellel nőttek, elsősorban az építőipari és az idegenforgalmi ráfordítások miatt. (1 rubel jelenleg mintegy 4.25 forintot ér.)

A világbajnokság a jelentés értelmében évi 315 ezer új munkahelyet teremtett.

A dokumentum szerint a vb-vel kapcsolatos befektetések a legtöbb érintett térségben a bruttó regionális termék (GRP) 2-6 százalékát adták, de Kalinyingrád megyében és Mordvinföldön ez az arány elérte a 20, illetve a 17 százalékot.

A szervezőbizottság a McKinsey tanácsadó céggel közösen áprilisban úgy számolt, hogy a vb 2013 és 2018 között 867 milliárd rubelt hoz az orosz gazdaságnak, az ezt követő fél évtizedben pedig további 150-210 milliárd rubelt. Májusban a Moody's hitelminősítő azt jósolta, hogy a torna kedvezően befolyásolja majd az orosz gazdaságot és üzleti világot, ám hatása rövid és csekély lesz. A Moody's szerint a régiók GRP-je 1-2 százalékkal bővülhet.

A világbajnokságot előkészítő szövetségi program keretében Oroszország 679 milliárd rubelt költött, aminek 80 százalékát stadionok és edzőpályák építésére, valamint infrastruktúrára költötték. A régiók által állt költségekkel együtt az RBK gazdasági napilap kalkulációja szerint a torna megrendezése 884 milliárd rubelbe kerülhetett.

Legfrissebb hírek

Az oroszok nem indulhatnak, négy magyar szerepel Huelvában a tollaslabda Eb-n

Egyéb egyéni
2026.03.18. 12:40

Az orosz kajak-kenusok semlegesként indulhatnak a vb-n

Kajak-kenu
2026.03.11. 15:51

Visszatérhetnek a nemzetközi mezőnybe az orosz utánpótlás kézilabda-válogatottak

Kézilabda
2026.03.07. 14:42

A CAS és a kollektív bűnösség: meddig ér az útlevél?

Egyéb egyéni
2026.03.06. 19:19

A semlegesség ára: mit rejt az AIN-státusz?

Egyéb egyéni
2026.03.01. 19:05

A Nemzetközi Sportmászószövetség véget vetett az oroszok és a fehéroroszok felfüggesztésének

Egyéb egyéni
2026.02.23. 17:16

Paralimpia 2026: hat orosz és négy fehérorosz versenyző indulhat

Egyéb egyéni
2026.02.17. 16:55

Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

Úszás
2026.02.05. 20:04
Ezek is érdekelhetik