Vb 2018: Ők az esélyesek, de ez így nem fair… – Mourinho

2018.07.13. 10:56
José Mourinho, a Manchester United portugál menedzsere szerint Franciaország a világbajnokság döntőjének favoritja, de nem feltétlenül azért, mert a franciák jobbak a horvátoknál.

Mint ismert, a horvát válogatott útja a döntőig jóval nehezebbre és hosszabbra sikeredett, mint a franciáké, hiszen Luka Modricék Dánia és Oroszország ellen is csak tizenegyesekkel tudtak továbbmenni, míg az elődöntőben Angliát a hosszabbításban rúgott góllal ejtették ki.

Ehhez képest a franciák minden meccsüket lezárták 90 perc alatt, ráadásul mivel Paul Pogbáéké volt az első elődöntő, ők plusz egy napot pihenhetnek a finálé előtt.

Mourinho szerint nem feltétlenül az fogja eldönteni a vb fináléját, melyik a jobb csapat (Fotó: AFP)
Mourinho szerint nem feltétlenül az fogja eldönteni a vb fináléját, melyik a jobb csapat (Fotó: AFP)

José Mourinho szerint ez pedig nem túl korrekt.

„Szerintem a franciák ültek a hotelszobájukban, kifosztották a minibárt, és ünnepeltek, hogy a horvátok már megint hosszabbítást játszanak” – mondta az rt.com-nak Mourinho.

„Nem gondolom, hogy az fair lenne, hogy ők ráadásul egy nappal többet pihenhettek, sokkal korrektebb lett volna, ha a két elődöntőt egy nap játsszák le. Döbbenetes, mennyit voltak a pályán a horvátok ezen a világbajnokságon. Épp ezért Franciaország a döntő esélyese…” – tette hozzá a portugál mester.

Legfrissebb hírek

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 00:19

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46