99.3 százalék – S. Tóth János jegyzete

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2018.07.02. 00:40

Lényegében nincs az oroszországi világbajnokságon szereplő válogatottakban olyan futballista és szövetségi kapitány, aki ne kapta volna már meg a magáét az újságíróktól, a lelátó népétől és az internet névtelen megmondóembereitől. Ki jobban viseli a kritikákat/mocskolódásokat, ki rosszabbul; habitus és lelkierő kérdése az egész.

Azért akadnak, akik érzékelhetően roppant elégedettek önmagukkal. Ők a játékvezetők, akiknek a főnöke ódákat zengett a csoportkört követően a bíráskodásról. Pierluigi Collina állította, az ítéletek 95 százaléka eleve helyes volt; fájdalom, azt nem árulta el, milyen felmérésre alapozza magabiztosságát. A kopasz olasz csavart is egyet a történeten, a videobíró bevetésének köszönhetően a jó ítéletek aránya – szerinte – 99.3 százalékra emelkedett.

Lássuk be: ez bizony már-már maga a tökéletesség. Nem is tudja az ember, a saját szemének vagy a hivatalos statisztikának higgyen-e.

Az idillbe belerondít, hogy egyes vélemények szerint „a videobíráskodás kizárólag a nagycsapatokat segíti”; kell-e mondani, a pufogók javarészt kiesett csapatokból kerülnek ki. Ettől persze lehet jogos a frusztráltságuk, s kétségkívül akadnak megmagyarázhatatlan döntések. Ám ahogy a két vb-n tíz gólig jutó Gary Lineker mondta, amíg tere van a szubjektív értelmezésnek, mindig becsúszhat hiba. A VAR-szisztéma alkalmazása ráadásul felerősítette a hisztihajlamot; most már a higgadtnak hitt futballisták is hajlamosak primadonnaként toporzékolva videózást követelni egy-egy sérelmes esetet követően. Márpedig minden meccset vitatható szituációk sokasága fűszerez, napjaink játékvezetői pedig semmivel sem felkészültebbek, mint voltak elődeik (lásd még: „Három hülye!”). Sőt, a tempó felpörgése miatt nehezebb a dolguk; tragikomikus, amikor egy kontra végén már a túlsó tizenhatosnál zajlanak a történések, miközben a vezetőbíró még a félpályánál fújtat.

A jóval kisebb méretű és áttekinthetőbb kosárlabda- és hokipályán három, illetve négy játékvezető dolgozik, s még nekik is videobíró segít. Bár a technika sem mindenható; az NFL-ben akár fél tucat különböző kameraállásból is megmutatják ugyanazt a jelenetet, még sincs mindig perdöntő bizonyíték. Márpedig ahogy a Premier League-ben 260 gólt szerző Alan Shearer mondta, „mégsem lehet egy világversenyen fellebbviteli tárgyalásokat tartani”, azaz marad a bíróbaki.

Csak Collina 99.3 százaléka, csak azt tudnánk feledni…

Legfrissebb hírek

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
15 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.02.04. 23:41

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2026.02.02. 23:05

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 23:23

Egy százalék – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 23:45

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49

Nem sikerült a bravúr – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.01.29. 23:43
Ezek is érdekelhetik