Vb 2018: Ventura nem mondott le, az olaszok megdöbbentek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.14. 00:45
null
Mindenki Ventura lemondását várta, ám a kapitány meglepetést okozott (Fotó: AFP)
Nem nyújtotta be lemondását közvetlenül az Olaszország–Svédország labdarúgó-világbajnoki pótselejtező (0–0, összesítésben 0–1) után Gian Piero Ventura, az olasz válogatott szövetségi kapitánya. Mindenki távozásának bejelentését várta, ám a szakvezető éjfélkor kezdődött sajtótájékoztatóján nem köszönt le tisztségéről. Olaszország 1958 óta először nem vívta ki a vb-kvalifikációt.

Az olasz–svéd mérkőzés után Gian Piero Ventura nem beszélt az olasz újságírókkal, és „eltűnt” jó egy órára. A Sky úgy tudta, a 69 esztendős edző benyújtotta az Olasz Labdarúgó-szövetségnek (FIGC) a lemondását a súlyos kudarcot követően. Mindenki Ventura lemondását várta, így aztán igencsak megdöbbentek a sajtó képviselői (és a szurkolók), amikor a tréner végre, éjfél körül az újságírók elé állt – és nem köszönt le.

„Nem mondtam le, mert még nem is beszéltem az elnökkel. Azért értem ilyen későn a sajtótájékoztatóra, mert a játékosaimat köszöntöttem. Nagyon nehéz megemészteni ezt az eredményt. Meg voltam győződve arról, hogy hozzuk ezt a meccset, és ez a mérkőzés megmutatta, hogy semmi sincs eltörve az olasz válogatottnál. Sajnálom, mert a stadionban uralkodó hangulatban igazán átélhettem, milyen az olasz válogatottat vezetni, egyben köszönöm a szurkolók támogatását. Megérdemeltük volna a kijutást? Ezzel nem is érdemes foglalkozni. A svédek elleni pótselejtezőig a tervek szerint mentek a dolgok, ám két meccsen nem sikerült betalálnunk. Bocsánatot kérek az összes olasztól az eredmény miatt, hiszen az eredmény az, ami számít. Hogy folytatom-e a nemzeti csapatnál, részt veszek-e az újjáépítésben? Nem én hozom meg a döntést, és most nem is vagyok olyan hangulatban, hogy erről beszéljek. Találkozunk a szövetség vezetőségével, a megbeszélés eredményét pedig elfogadom” – mondta Ventura.

Az olasz válogatott élére némi meglepetésre kinevezett szakember – aki csak az olasz alacsonyabb osztályokban nyert trófeát csapataival, és nem tartozott a topedzők közé – 2016. július 18-án lépett hivatalába Antonio Conte után. Első mérkőzésén Olaszország 3–1-es vereséget szenvedett Franciaországtól Bariban. Ventura 16 mérkőzésen irányította a squadra azzurrát, mérlege 9 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség. Irányításával a négyszeres világbajnok együttes Spanyolország mögött a második helyen végzett világbajnoki selejtezőcsoportjában, majd Svédország ellen összesítésben 1–0-ra elveszítette a pótselejtezőt.

Ventura az első szövetségi kapitány, akinek nem sikerült kijuttatni Olaszországot a világbajnokságra. Az itáliai válogatott most harmadszor nem vesz részt vb-n, 1930-ban nem indult, 1958-ban és a mostani selejtezőcsoportban pedig nem tudta kivívni a kvalifikációt. Az 1957–1958-as selejtezősorozatban viszont (melyben Olaszország Észak-Írország mögé szorult az európai 8. csoportban) a válogatottjukat nem szövetségi kapitány, hanem a szövetség (FIGC) technikai bizottsága állította össze. Ez Vittorio Pozzo hosszú kapitányságát (1929–1948) kivéve megszokott eljárásnak számított az olasz válogatott esetében. A csapatot Alfredo Foni irányította a mérkőzéseken.

VB-PÓTSELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA
VISSZAVÁGÓ
OLASZORSZÁG–SVÉDORSZÁG 0–0
Milánó
, San Siro, 80 000 néző. V: Mateu Lahoz (spanyol)
OLASZORSZÁG: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Candreva (Bernardeschi, 76.), Parolo, Jorginho, Florenzi, Darmian (El Shaarawy, 63.) – Immobile, Gabbiadini (Belotti, 63.). Szövetségi kapitány: Gian Piero Ventura
SVÉDORSZÁG:
R. Olsen – Lustig, Lindelöf, Granqvist, Augustinsson – Claesson (Rohdén, 72.), S. Larsson, J. Johansson (G. Svensson, 19.), Forsberg – Toivonen (Thelin, 54.), Berg. Szövetségi kapitány: Jan Andersson
Kijutott: Svédország,
1–0-s összesítéssel
Az első mérkőzésen

Svédország–Olaszország 1–0

 

Legfrissebb hírek

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
2025.09.10. 10:48

Vb-selejtező: Costa Rica a végén az iksznek is örülhetett Haiti ellen

Minden más foci
2025.09.10. 08:48

Bolívia legyőzte Brazíliát, és még reménykedhet a vb-kijutásban

Foci vb 2026
2025.09.10. 07:51

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:13

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:02

A Zöld-foki-szigetek Kamerun legyőzésével egy lépésre a vb-től

Foci vb 2026
2025.09.09. 21:48

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

Nuno Campos: Ha rossz napot fognak ki a portugálok…

Magyar válogatott
2025.09.09. 06:32
Ezek is érdekelhetik