Vb 2018: Neymar már a negyedik, Brazília ötig meg sem állt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.07. 05:45
null
Neymar a gólja és gólpasszai mellett a vérét is adta a győzelemért (Fotó: Reuters)
Brazília hazai pályán 5–0-s győzelmet aratott Bolívia felett a 2018-as labdarúgó-vb dél-amerikai selejtezőcsoportjának 9. fordulójában, ezzel feljött a sereghajtó Venezuelát 3–0-rea megverő Uruguay mögé a 2. helyre. Kolumbia a 90. percben lőtt góllal nyert Paraguayban.

A selejtezősorozatot döcögve kezdő, első hat meccsükből csak kettőt megnyerő brazilok a Dungát váltó Tite irányítása alatt az őszre megtáltosodtak, Ecuador és Kolumbia után Bolíviát is legyőzték. A találatok sorát a 11. percben megnyitó Neymar a válogatottban a 49. gólját szerezte, amellyel Zicót maga mögött hagyva már egyedül negyedik a brazil örökrangsorban.

Már csak Pelé (77), Ronaldo (62) és Romário (55) áll előtte, és még mindig csak 24 éves.

A két gólpasszt is kiosztó Neymart a 69. percben le kellett cserélni, mert egy könyökös után felrepedt a szemöldöke, és ömlött belőle a vér.

A selecao Philippe Coutinho, Filipe Luis és az egyelőte a Palmeirasban játszó 19 éves Manchester City-csatár, Gabriel Jesus góljaival már a szünetben 4–0-ra vezetett.

Uruguay az első félidő végén még csak eggyel ment Venezuela előtt, aztán a szünet után jött a bombaformában futballozó Edinson Cavani, aki megduplázta az előnyt, majd Oswaldo Vizcarrondo 65. percben történt kiállítása után bebiztosította a győzelmet.

Paraguayban eddig Argentína, Brazília és Chile is hiába próbálkozott, egyik sem tudott nyerni. Úgy tűnt, Kolumbia sem fog, de a 77. percben csereként beálló Edwin Cardona a 91. percben a vendégek javára döntött.

Argentínának Peruban sem sikerült felülkerekednie, a selejtezősorozatban negyedszer ikszelt, miután Ramiro Funes Mori és Gonzalo Higuaín góljára is volt válaszuk a hazaiaknak. Christian Cueva a 85. percben tizenegyesből egyenlített a sérült Lionel Messit nélkülöző Argentína ellen.

VB 2018, SELEJTEZŐ, DÉL-AMERIKAI ZÓNA
9. FORDULÓ
Brazília–Bolívia 5–0
(Neymar 11., Philippe Coutinho 26., Filipe Luís 39., Gabriel Jesus 44., Firmino 75.)
Uruguay–Venezuela 3–0
(Lodeiro 29., Cavani 46., 79.)
Paraguay–Kolumbia 0–1 (Cardona 91.)
Peru–Argentína 2–2 (P. Guerrero 58., Cueva 84. – 11-esből, ill. Funes Mori 15., Higuaín 77.)

KORÁBBAN
Ecuador–Chile 3–0
(A. Valencia 19., C. Ramírez 23., Caicedo 46.)

AZ ÁLLÁS
1. Uruguay 9 6 1 2 19–5 14 19
2. Brazília 9
5 3 1 21–9 12 18
3. Ecuador 9 5 1 3 16–12 4 16
4. Kolumbia 9 5 1 3 13–10 3 16
5. Argentína 9 4 4 1 11–8 3 16
6. Paraguay 9 3 3 3 9–12 −3 12
7. Chile 9 3 2 4 13–15 −2 11
8. Peru 9 2 1 5 10–17 −7 8
9. Bolívia 9 2 1 6 9–18 −9 7
10. Venezuela 9 0 2 7 9–24 −15 2

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

Kezet rázhat magával – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 06:36

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Fél évvel a világbajnokság előtt eldőlt Neymar jövője

Minden más foci
2026.01.01. 08:53

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
2025.12.23. 08:13

Neymarra újabb térdműtét vár, de szeretne ott lenni a vb-n

Minden más foci
2025.12.08. 10:19
Ezek is érdekelhetik