Vb 2018: döntetlen Belgrádban; Bale-ék nem vicceltek

Vágólapra másolva!
2016.09.05. 22:42
A szerb labdarúgó-válogatott fordulatos mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott Belgrádban az írekkel a vb-selejtezők D-csoportjában, míg Wales 4–0-ra győzött otthon Moldova ellen.

Az írek már a 3. percben vezetést szereztek Belgrádban Jeffrey Hendrick találatával, és a második félidő közepéig tartották is előnyüket. Akkor azonban nyolc perc alatt fordított Szerbia, előbb Filip Kosztics, majd Dusan Tadics volt eredményes, utóbbi büntetőből. Mégsem született hazai győzelem, Daryl Murphynek ugyanis még volt válasza.

Wales Eb-formában játszott Moldova ellen, nem is fenyegette veszély a győzelmét. Gareth Bale előbb adott egy gólpasszt Sam Vokesnak, majd a szünet előtt Joe Allen duplázta meg az előnyüket. A második félidőben két gól született, mindkettő Bale révén. A 2014 szeptembere óta született 27 walesi gólból 14-ben főszerepet játszott Bale (vagy ő szerezte vagy ő adta a gólpasszt).

Wales Eb-formában játszott Moldova ellen, nem is fenyegette veszély a győzelmét. Gareth Bale előbb adott egy gólpasszt Sam Vokesnak, majd a szünet előtt Joe Allen duplázta meg az előnyüket. A második félidőben két gól született, mindkettő Bale révén. A 2014 szeptembere óta született 27 walesi gólból 14-ben főszerepet játszott Bale (vagy ő szerezte vagy ő adta a gólpasszt).

VB 2018
SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, 1. FORDULÓ

D-CSOPORT
Szerbia–Írország 2–2 (Kosztics 62., Tadics 69. – 11-esből, ill. Hendrick 3., Murphy 80.)
Wales–Moldova 4–0 (Vokes 38., Allen 44., Bale 50., 95.)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Grúzia–Ausztria 1–2 (Ananidze 78., ill. Hinteregger 16., Janko 42.)

Legfrissebb hírek

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Döntetlent játszott a szerbekkel a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.01.17. 16:27
Ezek is érdekelhetik