Vb 2014: Scolari óvatoskodik, Sampaoli támadást hirdet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.27. 23:35
Brazília és Chile mérkőzik meg elsőként a nyolcaddöntőben, a kapitányok mintha szerepet cseréltek volna a találkozó előtt.

„Inkább egy másik csapattal találkoznék – nyilatkozta még korábban a brazil válogatott szövetségi kapitánya, Luiz Felipe Scolari, amikor a sorsolás után felvetették, hogy Chilével mérkőzhetnének a legjobb 16 között. – Jól szervezett, játékrendszere nem ízlik nekünk. Intelligens és jó együttes, kellemetlen ellenfél.”Luiz Felipe Scolari, amikor a sorsolás után felvetették, hogy Chilével mérkőzhetnének a legjobb 16 között. – Jól szervezett, játékrendszere nem ízlik nekünk. Intelligens és jó együttes, kellemetlen ellenfél.”

Azóta sem változott meg a világbajnok szakember véleménye a chileiekről.

„Amit korábban mondtam, azért mindenki kinevetett, most meg mindenki odavan, hogy milyen fantasztikusak a chileiek. Amióta Jorge Sampaoli átvette a válogatott irányítását, sokkal jobb teljesítményt nyújtanak, és tökéletesen alkalmazkodnak a játékosok az edző elvárásaihoz. Semmi kétség, egy szinttel feljebb léptek. Ha nem a legjobb formánkat mutatjuk ellenük, bizony könnyen előfordulhat, hogy nem mi jutunk tovább. Nyugodtnak kell maradnunk. Dél-amerikai csapattal mindig nehéz játszani, ezért is akartam másikat helyettük.”

A szakértők szerint Scolari továbbra is 4–2–3–1-ben játszatja övéit, Fred megtartja helyét a kezdőben, ám Paulinho helyett alighanem az edző által sokat dicsért Fernandinho kezd.

„Remek edzőjük van a braziloknak, remek játékosaik vannak, és hát odahaza játszanak; de tudjuk, van esélyünk történelmet írni. Felvesszük a kesztyűt, teljes bátorsággal és önbizalommal fogunk harcolni, megpróbálunk győzni. Nem ismerjük a félelmet! Egyet teljes mértékben garantálni tudok: gyorsan fogunk futballozni, függetlenül attól, hogy a brazilok az ellenfeleink. Minden mérkőzés más és más, de stratégiánkon, taktikánkon nem tudunk változtatni, mi akarjuk uralni a meccset, és támadólag fellépni” – nyilatkozta Jorge Sampaoli, a chileiek szövetségi kapitánya.

A szakember kitért arra is, hogy a védelem vezére, Gary Medel talán nem léphet pályára.

„Ha pénteken lett volna a mérkőzés, nem játszott volna, ez igazán aggasztó. De Medel igen optimista ember, gyorsabban fel szokott épülni, mint más, meglátjuk, mi lesz az izomsérülésével. Arturo Vidal ellenben kész a visszatérésre. A Juventusban úgy játszott az Európa-ligában, hogy fizikai állapota csak harmincszázalékos volt. Ma a száz százalék közelében áll, egyszóval megegyeztünk abban, hogy játszik.”

Nemcsak a brazilok miatt aggódnak azonban a chileiek, ennek hangot is adtak, és ez egyáltalán nem tetszett a Brazil Labdarúgó-szövetségnek.

Legfrissebb hírek

„Dühös és csalódott vagyok” – Neymar azután, hogy kimaradt a brazil válogatott keretéből

Minden más foci
Tegnap, 11:03

Duplázott a magyarok réme; három vendégsiker a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.12. 20:57

Tovább íródhat a tündérmese – a Bodö/Glimt a Sportingot is leiskolázta

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 22:57

Szöglet után kapott góllal került hátrányba, büntetővel egyenlített az Arsenal a nyolcaddöntő odavágóján Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:38

Spurs-bakiparádé Madridban, 5–2-re nyert az Atlético

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 23:00

Carlo Ancelotti szerződést hosszabbítana Brazíliában

Minden más foci
2026.02.20. 12:38

KS-ajánló: az 1962-es vb chilei könyve – az újra megtalált könyvkincs

Képes Sport
2026.01.23. 13:50

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20
Ezek is érdekelhetik