Vb 2014: „Rodríguez a torna legjobbja, olyan, mint Messi"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.29. 01:54
null
James Rodríguez egyelőre fantasztikusan teljesít (Fotó: Reuters)
A kétgólos kolumbiai James Rodríguezt az uruk kapitánya is magasztalja.

 

„Nagyon boldogok vagyunk, hiszen amit teszünk, az maga a futballtörténelem. Egy álom kellős közepén járunk, és nagyon nem szeretnénk még felébredni – lelkendezett az Uruguayt két góljával elintéző kolumbiai csatár, James Rodríguez, akitől megkérdezték, nagy nyomást jelent-e, hogy a brazilok ellen folytatják. – Nem érzünk semmi ilyesmit. Fontos persze, hogy ne felejtsük el, milyen kiváló játékosokkal nézünk majd farkasszemet, de azt gondolom, nekik is van félnivalójuk, hiszen a mi csapatunkban is vannak veszélyes futballisták. Különleges alkalom lesz játszani ellenük, az egyszer biztos. S hogy lesz-e ellenük különleges haditerv? Persze, így volt az eddigi meccseken is, és végre is hajtotta mindenki a maga feladatát."

Megemlítették a Monaco kolumbiai csillagának, hogy az ellenfél szövetségi kapitánya, Óscar Washington Tabárez olyan nagyságokhoz hasonlította, mint Messi, Maradona – és Luis Suárez...

„Köszönöm neki, nagyon büszke vagyok a szavaira – reagált a tornán öt gólnál járó támadó. – Nagyon jól érzem magam a bőrömben, rúgom a gólokat, és remélem, hogy ez így folytatódik, de a lényeg mégiscsak az, hogy továbbra is képes legyek a csapat minél nagyobb hasznára lenni."

José Pékerman, a kolumbiaiak szövetségi kapitánya a vezetés korai megszerzését és néhány kulcsjátékosa kiváló teljesítményét emelte ki.

„Azért szereztük meg mi a vezetést, mert kulcsembereink nagyon jók voltak. Márpedig egy ilyen meccsen a vezetés megszerzése döntő jelentőséggel bír. James Rodríguez? Az egész csapat jól játszott, ő pedig, alapemberhez méltón, eldöntötte a meccset. Olyan képességek birtokában van, hogy a legnagyobbak közé emelkedhet. És mindig pontosan tisztában van azzal, mit kell tennie ahhoz, hogy a csapat jó eredményt érjen el. Ez az ő világbajnoksága lehet."

Tabárez (szemben) gratulál Pékermannak 
(Fotó: Reuters)
Tabárez (szemben) gratulál Pékermannak (Fotó: Reuters)

Pékerman óriási meccset vár a brazilok ellen, két olyan csapat harcát, amelyek játszani akarják majd a futballt.

„És ez jót tesz az egész világbajnokságnak – folytatta az argentin szakvezető. – Esélyekről nem szeretnék beszélni. Hogy megnyerhetjük-e a világbajnokságot? Hiszünk benne, hiszen a selejtezők is nagyon jól sikerültek, és a csapat teljesítménye folyamatosan javul."

„Tudtuk, hogy Kolumbiának nagyon jó csapata van, szervezett gárda kiváló futballistákkal – értékelt Óscar Washington Tabárez, az uruguayiak szövetségi kapitánya. – Ők kezdtek jobban, és bár feljavultunk, jött az a bizonyos első gól, a világbajnokság egyik legszebb gólja. Erről nem tehetett a védelmünk, száz százalékban a gólszerző érdeme. A későbbiekben próbálkoztunk mi is, de a kapusuknak volt néhány kivételesen nagy védése. Nem tehetünk mást, bele kell törődnünk a vereségbe, gratulálunk az ellenfélnek."

Tabárez hozzátette: büszke a csapatára, hiszen egy olyan csoportból tudott továbbjutni, ahonnan Angliának és Olaszországnak nem sikerült. Aztán jöttek azok a bizonyos szép szavak Rodríguezről.

„Ő a világbajnokság legjobb játékosa. Remélem, ugyanígy folytatja, mert a sportágunknak ilyen játékosokra van szüksége – folytatta Tabárez, akit természetesen Luis Suárez kényszerű hiányzásáról is faggattak. – Nem kell ecsetelnem, mennyire fontos játékosunk Suárez. Mindannyian tudtuk, hogy nem lesz közöttünk, sőt a FIFA döntése értelmében még csak a közelünkben sem lehet. Próbáltuk ezt pozitívan feldolgozni, erőt, motivációt meríteni az esetből. Ennyi."

EMLÉKEZTETŐ

VB 2014
NYOLCADDÖNTŐ

KOLUMBIA–URUGUAY 2–0 (1–0)
Rio de Janeiro,
Maracana, 73 804 néző. Vezette: Kuipers (holland)
KOLUMBIA:
Ospina – Zúniga, Zapata, Yepes, Armero – Aguilar, C. Sánchez – Cuadrado (Guarín, 81.), J. Rodríguez (A. Ramos, 85.), T. Gutiérrez (A. Mejía, 68.) – Jackson Martínez. Szövetségi kapitány: José Pékerman
URUGUAY: Muslera – Cáceres, Giménez, Godin, Á. Pereira (Ramirez, 53.) – M. Pereira, Á. González (Á. Hernández, 67.), Arévalo Ríos, C. Rodríguez – Cavani, Forlán (Stuani, 53.). Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez
Gólszerző: J. Rodríguez (28., 50.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik