Vb 2014: anyai támogatást kaptak a spanyolok Chile ellen

Vágólapra másolva!
2014.06.18. 10:04
Három spanyol válogatott labdarúgó, David Silva, Juan Mata és Javi Martínez édesanyja a fiúk kedvenc ételének elkészítésével igyekezett erőt adni a srácoknak a Chile elleni mérkőzés előtt.

Eva, Marta és Fortuna, a három labdarúgó anyukája elkészítette a játékosok kedvenc ételét az egyik spanyol műsorban. Az édesanyák ezzel is bátorítást szeretnének küldeni fiaiknak a spanyolok második csoportmérkőzése előtt. Az ételek után a siker receptjét is megosztották az érdeklődőkkel.

„Ahhoz, hogy világbajnokságot nyerj, sok mindennek össze kell jönnie, például szerencse is kell hozzá. Hollandia ellen nem jött össze a győzelem, de legközelebb sikerül. Kétezer-tízben is így indult, aztán emlékszünk, mi lett a vége” – mondta David Silva édesanyja, Eva, aki azt is elárulta, hogy fia kedvenc étele a fűszeres burgonya.

„Nem szabad odafigyelniük a kritikákra – mondta Marta, Mata anyukája. – Beszéltem vele a vesztes meccs utáni este, és nyugodtnak tűnt. Juan nem szeret sokáig egyedül lenni, ezért gyakran felhívom őt. Nagyon jókedvű srác, általában pudinggal szoktam kedveskedni neki.”

„Ilyen a futball, ahogy a sikereknél sem szállnak el maguktól, úgy most, a nehézségek idején sem esnek kétségbe – így Fortuna, Martínez édesanyja. – Nagyon elkötelezettek a srácok, biztos vagyok benne, hogy nyernek Chile ellen. Annak ellenére, hogy a fiam Németországban él, még mindig a spanyol ételek a kedvencei, mint a spárga és az articsóka.”

Legfrissebb hírek

Megsérült a spanyol válogatott vb-selejtezőin brillírozó támadó

Spanyol labdarúgás
2025.11.27. 18:15

Még nyolc évig biztosan áll Oyarzabalék rekordja

Foci vb 2026
2025.11.19. 17:31

Az osztrákok és a spanyolok is hazai döntetlennel jutottak ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.11.18. 22:51

Veretlen maradna a spanyol válogatott talizmánja, Fabián Ruiz

Foci vb 2026
2025.11.18. 06:51

A spanyol válogatott ismét kapott gól nélkül nyert, és gyakorlatilag kijutott a világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.11.15. 20:00

Bemutatták a magyar válogatott új hazai mezét

Magyar válogatott
2025.11.05. 15:54

Gyász: elhunyt José Manuel Ochotorena, a Real Madrid kétszeres UEFA-kupa-győztes kapusa, aki kapusedzőként is legendává vált

Spanyol labdarúgás
2025.10.27. 10:53

Bulgária legyőzésével egy lépésre a világbajnokságtól a spanyolok

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:43
Ezek is érdekelhetik