Vb 2014: a Tottenham tinije is az algériai keretben

MTI MTIMTI MTI
2014.05.12. 18:15
Olyan játékos is helyet kapott a június 12-én kezdődő, brazíliai világbajnokságra készülő algériai labdarúgó-válogatott bő, egyelőre 30 tagú keretében, aki eddig még nem szerepelt a nemzeti együttesben.

A bosnyák Vahid Halilhodzic szövetségi kapitány harminc játékost nevezett meg hétfőn, köztük Riyad Mahrezt, aki többek között azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a mostani idényben nagyban hozzájárult klubja, a Leicester City feljutásához az angol Premier League-be.

„Februárban találtam rá, és a helyszínen megnéztem néhány meccsét. Nagyon érdekes játékos" – mondta a francia születésű játékosról a szakvezető.

Szintén bekerült a bő keretbe a Tottenham Hotspur tinédzsere, Nabil Bentaleb, aki márciusban volt először válogatott, ugyanakkor kisebb meglepetésre nem lesz ott Brazíliában a Livorno csatára. Ishak Belfodil.

Algéria a belgákkal, az oroszokkal és a dél-koreaiakkal találkozik a vb csoportkörében.

ALGÉRIA 30-AS VB-KERETE
Kapusok: Azedin Duha (USM el-Harras), Raisz Mbohi (CSZKA Szófia – bolgár), Cedric Szi Mohamed (CS Constantin), Mohamed Lamine Zemmamus (USM Alger)
Védők: Szaid Belkalem (Watford – angol), Madzsid Bugerra (al-Lehvija – katari), Liaszine Cadamuro (Real Mallorca – spanyol), Fauzi Gulam (Napoli – olasz), Rafik Halis (Académica Coimbra – portugál), Naszreddin Hualed (USM Alger), Aissza Mandi (Stade Reims – francia), Carl Medzsani (Valenciennes – francia), Dzsamel Meszbah (Livorno – olasz), Mehdi Musztafa (Ajaccio – francia)
Középpályások: Nabil Bentaleb (Tottenham Hotspur – angol), Riad Budebuz (Bastia – francia), Jaszin Brahimi (Granada – spanyol), Abdelmumene Dzsabu (Club Africain – tunéziai), Szofiane Feguli (Valencia – spanyol), Adlane Gediura (Crystal Palace – angol), Fued Kadir (Stade Rennes – francia), Amir Karaui (Entente Szétif), Medi Laszen (Getafe – spanyol), Rijad Mahrez (Leicester City – angol), Szafír Taider (Internazionale – olasz), Haszen Jebda (Udinese – olasz)
Támadók: Rafik Dzsebur (Nottingham Forest – angol), Nabil Gilasz (Porto – portugál), Iszlam Szlimani (Sporting CP – portugál), El Arabi Szudani (Dinamo Zagreb – horvát)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
2026.08.12. 18:48

Várhatóan már nem változik a női röplabda-válogatott kerete az Eb-re

Röplabda
2026.08.06. 14:36

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

Női röplabda Eb: nincs meglepetés Chiappini bő keretében

Röplabda
2026.07.24. 12:12

A dél-amerikai szövetség elnöke támogatja az újabb létszámemelést a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
2026.07.21. 12:05

Döntős visszaszámlálás: Messi és Yamal a vb cselkirályai, de…

Foci vb 2026
2026.07.17. 19:24

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16