Konföderációs Kupa: drónokkal felügyelik a közbiztonságot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.13. 12:39
A szombaton kezdődő Konföderációs Kupa biztosítására drónokat vásárolt a brazil állam, míg a labdarúgó-stadionok környékén hőérzékelő kamerák és járőrcsapatok ügyelnek majd a biztonságra.

A szakértők szerint ugyanakkor az alapvetően katonai célokra kifejlesztett, pilóta nélküli repülőgépek és a további biztonsági intézkedések hiábavalóak, mivel a látogatók komoly veszélybe kerülhetnek, amint elhagyják a biztosított területeket. A kockázatot ugyanis növeli, hogy kevés rendőr marad az utcákon, mert többségüket a stadionok környékére vezénylik az esemény ideje alatt.

„Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy garantáljuk a sportolók, a turisták és az országba látogató delegációk biztonságát" – nyilatkozta Aldo Rebelo brazil sportminiszter.

„Kiemelt figyelmet fordítunk a kérdésre a korábbi tragédiák ismeretében" – utalt a politikus az 1972-es müncheni olimpián az izraeli sportolók ellen elkövetett merényletre, valamint az áprilisi Boston maraton befutójánál történt bombarobbantásra.

A brazil kormány ígéretet tett arra, hogy megfékezi a bűnözést és az erőszakot, ám a labdarúgó-világbajnokságnak, valamint a 2016-os olimpiának otthont adó országban változatlanul riasztóan magas a gyilkosságok száma. A hatóságok figyelmét a helyi drogbárók elleni küzdelem köti le, miközben a fegyveres rablások és autófeltörések mindennaposak Brazíliában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik