Vb 2014: Hodgsont az elmaradt cserék miatt kritizálták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.03.27. 13:01
Roy Hodgsont, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát a kedden Montenegróban elért 1–1-es döntetlent követően azért kritizálták hazájában, mert a második félidőben annak ellenére sem nyúlt bele a mérkőzésbe, hogy csapata szemmel láthatóan csak szenvedett. A korábbi Liverpool-tréner passzivitását azzal magyarázta, hogy sok hiányzója miatt nem maradt olyan játékosa a kispadon, aki lendíteni tudott volna az angol válogatott játékán.

A mester mindössze egy helyen változtatott kezdőcsapatán a kilencven perc során, egy perccel a hazaiak egyenlítő találatát követően Tom Cleverly helyére a szintén a Manchester Unitedban futballozó Ashley Youngot küldte pályára.

„A stábbal szinte végig a cseréken törtük a fejünket. Egygólos előnynél úgy gondoltuk, nem áll rendelkezésünkre olyan alternatíva, amivel változtatni tudtunk volna a montenegrói nyomáson. Young beállításával Gerrard mélyebben játszott a középpályán, de addigra már kaptunk egy gólt” – vette védelmébe keddi taktikáját Hodgson.

„A második félidőben azzal a szándékkal mentünk ki a pályára, hogy megismételjük a szünet előtt nyújtott teljesítményünket. Hogy ez miért nem sikerült, egyelőre nem tudom megmondani.”

„Szerettük volna kihúzni egy nullával a mérkőzést. Olykor, ha az ellenfeled hazai közönség előtt játszik és elkapja a fonalat, ez az egyetlen dolog, amit tehetsz. Közel álltunk hozzá, de nem jártunk sikerrel.”

Döntetlenjével Anglia a második helyen áll csoportjában, két ponttal lemaradva Montenegró mögött, az utolsó előtti fordulóban Anglia–Montenegró találkozót rendeznek.

Legfrissebb hírek

Besült az angol csere

Foci vb 2026
2026.07.16. 14:53

Bellingham elmondta, miért szólalkozott össze Messivel

Foci vb 2026
2026.07.16. 09:58

Anglia és Argentína a teljes torna eddigi legmegjósolhatatlanabb meccsén feszül egymásnak – taktikai szemmel

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:22

„Az »Isten keze« Angliának máig csalás – Messi igazi párharca viszont nem Kane-nel lesz”

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:20

Jude Bellingham a mamájának is köszönheti, hogy ott lehet a vb-elődöntőben?

Foci vb 2026
2026.07.12. 15:36

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:00

A kieséses szakaszban jöhet el igazán Thomas Tuchel ideje

Foci vb 2026
2026.07.01. 12:49