Vb 2010: Löw nem marasztalta el Lahmot korábbi kijelentése miatt

2010.07.06. 20:09
Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya nem marasztalta el nyilvánosan Philipp Lahmot, a Nationalelf csapatkapitányát azért, mert korábbi kijelentését követően vita robbant ki a válogatott körül.

Lahm korábban arról beszélt, hogy a torna után nem szívesen – sőt önként egyáltalán nem – adná vissza a csapatkapitányi karszalagot a tornáról sérülése miatt lemaradó Michael Ballacknak, mire a Leverkusen játékosa hazautazott Németországba. (Igaz, a hivatalos álláspont szerint Ballack nem Lahm kijelentése miatt távozott, hanem orvosi kezelését folytatja.)

„Ez egyáltalán nem befolyásol minket" – nyilatkozta Löw egy nappal a Spanyolország elleni elődöntő előtt.

„Philipp természetesen élvezi, hogy sok felelősséget vállalhat, és szívesen maradna később is csapatkapitány. Itt mindenki elmondhatja véleményét, és Philippnek ez a véleménye. Természetesen ő is tudja, hogy a szövetségi kapitány dönt majd ebben a kérdésben, a vb után" – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58