Vb 2010: Scholes szerint túl későn kereste őt meg Capello

2010.06.07. 16:40
Paul Scholes talán elfogadta volna Fabio Capello hívását, ha az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hamarabb megkeresi őt.

A Manchester United 35 éves középpályása 2004-ben mondta le a válogatottságot, és azóta hiába próbálta meg több kapitány is meggyőzni őt, nem tért vissza a nemzeti csapatba. Most azonban úgy nyilatkozott, hogy Capello hívását talán elfogadta volna, ha az hamarabb érkezik.

„Nem volt elég időm, hogy átgondoljam ezt a nehéz döntést, így inkább nemet mondtam. Ha hamarabb érkezik a megkeresés, talán igent mondtam volna – nyilatkozta Scholes, aki szerint visszatérése nem lett volna fair azokkal szemben, akik kivívták a vb-n való szereplés jogát. – Olyan játékosok alkotják a keretet, akik két éven át repkedtek a világban, hogy kijuttassák Angliát a világbajnokságra, míg én már hosszú ideje nem szerepeltem a válogatottban."

„Nem arról van szó, hogy nyaralni szerettem volna, hanem egyszerűen túl közel volt már a torna időpontja, és nem akartam elvenni egy helyet egy olyan játékos előtt, aki részt vett a selejtezőkön" – zárta mondandóját a vörös hajú középpályás.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
15 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58