Vb 2010: francia politikai vita a válogatott luxusszállása miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.06.07. 12:57
Francia kormánypárti politikusok mellett a szaksajtó is bírálta hétfőn az ország sportügyekért felelős államtitkárát, aki előző nap kifogásolta, hogy a labdarúgó-válogatott egy fényűző luxuskomplexumban lakik Dél-Afrikában a világbajnokság alatt.

A „kékek" főhadiszállása Knysnában, az Indiai-óceán partján elterülő Pezula ötcsillagos szállodában található, amely „Afrika legfényűzőbb hotelkomplexumaként" hirdeti magát. A dombokkal körülvett, ezer hektáros, saját golf- és labdarúgópályával rendelkező területen a lakosztályok hatszáz euróba kerülnek egy éjszakára.

„Én biztosan nem ezt a hotelt választottam volna. A spanyol válogatott például egy egyetemi campusban lakik majd" – jegyezte meg Rama Yade vasárnap este a Radio J-nek adott interjúban. Hozzátette: „Azt várom el, hogy a francia csapat inkább az eredményeivel, mintsem a hotelek fényűzésével kápráztasson el. Visszafogottságra kértem őket a válság alatt."

Az államtitkár szerint ha Franciaország jól szerepel a világbajnokságon, a legjobb felkészülési körülmények utólag elfogadhatók lesznek, ha azonban az eredmények nem elégítik a várakozásokat, a „labdarúgó-szövetségnek és az illetékeseknek magyarázattal kell szolgálniuk".

A szókimondásáról ismert, népszerű, 33 éves szenegáli származású politikus kijelentése valóságos vihart kavart Franciaországban.

A L'Équipe sportlap „különösnek" nevezte, hogy a sportügyekért felelős államtitkár öt nappal a világbajnokság kezdete előtt fedezte fel a csapat szálláshelyét. Fabrice Jouhaud ironikus szerkesztőségi írásában azt reméli, hogy Rama Yade a kijelentésének megfelelő politikusként fog viselkedni, és „lesz bátorsága nem elutazni a »kékeknek« drukkolni, mert az túl sokba kerülne". 

„Az a fontos, hogy minden francia, beleértve a kormány tagjait, a csapat mögött áll" – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Luc Chatel kormányszóvivő. Véleménye szerint „Franciaország az egyetlen ország, amelyben három nappal egy nemzetközi verseny előtt kialakulhat egy ilyen vita". 

Az államtitkárt felügyelő csúcsminisztérium vezetője, Roselyne Bachelot nem kívánta Rama Yade véleményét kommentálni, de számos elektronikus médiumban elmondta, hogy „nincsen semmilyen polémia, mindannyian a csapat mögött állunk".

„A csapat olyan, amilyen, de minden erőnkkel támogatni fogjuk. Békére, szolidaritásra és arra van szükségük, hogy a közvélemény mögöttük álljon" – hangsúlyozta Bachelot. A miniszter azt is megjegyezte, hogy a játékosok szállásának kiválasztása a labdarúgó-szövetség hatáskörébe tartozik, s annak költsége „egy fillérjükbe sem kerül az adófizetőknek".

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19
Ezek is érdekelhetik