Vb 2010: Antics szerint a szerbek idegesek voltak, a bírót is kritizálja

2010.06.13. 19:31
A szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Radomir Antics érthetően elégedetlenül nyilatkozott a Ghánától elszenvedett 1–0-s vereség után.

„Abban bíztam, hogy nyugodt játékkal sikerül megszereznünk a győzelmet, azonban nagyon idegesek voltak a játékosaim. Ehhez kicsit a játékvezető is hozzájárult, akinek szigorú ítéletei miatt néhány előre be nem tervezett cserét is végre kellett hajtanom. A németek és az ausztrálok ellen teljesen máshogy kell játszanunk, erre a két mérkőzésre úgy is készítem fel a csapatot a hátralevő néhány napban” – nyilatkozta Antics.

„Az első félidőben túlságosan is tiszteltük a ghánai együttest, így elveszítettük a kezdeményezést. A második játékrészben sikerült kialakítanunk néhány helyzetet, azonban egyiket sem használtuk ki. A világbajnokságon egy válogatott ellen sem lehet tíz nagy gólhelyzetet kidolgozni, vagyis abból a néhány lehetőségből kellett volna legalább egyet értékesítenünk. Most igen nehéz helyzetben vagyunk, de én továbbra is hiszek a szövetségi kapitányban és a társaimban” – vélekedett a szerb csapatkapitány, Dejan Sztankovics.

Az információkat partneroldalunk, a Magyar Szó bocsátotta rendelkezésünkre.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46