Antoniosz Nikopolidisz portréja

Vágólapra másolva!
2008.05.16. 23:34
A görög (nem sport) magazinok által többször is a legsármosabb hellén futballistának megszavazott, korán őszülő futballista 2004-ben tett szert világhírnévre, amikor több nagy bravúrral járult hozzá az Európa-bajnoki aranyéremhez. Egyébként nem a legjobb előjelekkel érkezett a tornára, ugyanis kis híján meglincselték, amikor kiderült, hogy elhagyja a sikertelen Panathinaikoszt az ősi ellenség Olympiakosz kedvéért.
Nico az Anagennisi Artas nevű klub neveltje, s afféle csodagyerekként már 16 évesen a harmadosztályban lépett pályára hétről-hétre, két esztendő múltán pedig már a Panathinaikoszban is debütálhatott. Igaz, ezután kilenc esztendeig a cserekapusok keserű kenyerét volt kénytelen rágcsálni a lengyel Jozef Wandzik miatt. Két bajnoki címmel, egy kupagyőzelemmel és egy BL-elődöntővel vigasztalódott, majd miután 1997 őszén végre kezdő lett, nem sokkal ezután már a válogatottban is bemutatkozhatott.

Részt vett a 2000-es Eb és a 2002-es világbajnokság selejtezőin is, de a bajnokságban egyre inkább háttérbe szorultak az Olympiaikosz miatt. Igaz, a BL légkörébe többször is beleszagolhatott, a csoportkörébe már jóval ritkábban. Odahaza 2003-ban megdöntötte első görög rekordját, miután az addigi legkevesebb kapott góllal fejezte be a bajnokságot - a szokásos második helyen... Ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, s a várható nagy ellenkezés ellenére is a riválisba igazolt.

Az Eb-selejtezőket végigrobotolta, bár egy kettős vereséggel kezdtek a spanyolok és az ukránok ellen, ám ezután sorozatban hat mérkőzést tudott le anélkül, hogy a hálóban kellett volna kotorásznia. A spanyolok elleni sorsdöntő találkozón egyenesen élete legjobb formájában, szinte transzban védett! Viszont 2004 februárjában, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem akarja meghosszabbítani nyáron lejáró szerződését, a trénere, Itzhak Shum büntetésből kitette a csapatból, s a szintén Eb-résztvevő Konsztantinosz Halkiaszt védette a helyén.

A tartalékcsapat tagjaként írt alá három idényre a piros-fehérekhez, évi 800 ezer eurós álomfizetésért – pechjére búcsúzóul a Pana éppen bajnok lett, a fanok ki is fütyülték Nikopolidiszt a serleg átvételekor. Szerencséjére a szövetségi kapitány, Otto Rehhagel így is bízott benne s volt mersze őt szerepeltetni a portugáliai kontinensviadalon. Bár hősünk bizonytalanul kezdte a tornát (a beadásokra igen gyatrán jött ki), a végére belelendült s hatalmas bravúrjaival tevékenyen hozzájárult az arany megszerzéséhez. Mind a hat Eb-mérkőzésen kezdőként futott ki a pályára, átlaga 6.5 volt, s legjobban éppen a döntőben teljesített (7).

Az olümposzi ünnepségek után a válogatottal nem sok sikert ért el, klubjával viszont szorgalmasan gyűjtögette az aranyakat. A válogatottból kiszoríthatatlan, bár Halkiasz személyében komoly vetélytársa akadt. Az időközben a bajnokságban újabb rekordot, ezúttal a hárított tizenegyesekét megdöntő kapuvédő egészen 2009-ig meghosszabbította kontraktusát klubjával. A 2008-as Eb-n búcsúzóul bemutatott egy-ké nagy bravúrt és jó néhány bakit, majd szögre akasztotta a címeres mezt.

2002-ben bemutatkozhatott a világválogatottban is.

 



87-88
Anagenniszi Artasz (III.o.)
16
0
88-89
Anagenniszi Artasz (III.o.)
33
0
89-90
Panathinaikosz
5
0
90-91
Panathinaikosz
0
0
91-92
Panathinaikosz
0
0
92-93
Panathinaikosz
0
0
93-94
Panathinaikosz
0
0
94-95
Panathinaikosz
5
0
95-96
Panathinaikosz
3
0
96-97
Panathinaikosz
7
0
97-98
Panathinaikosz
25
0
98-99
Panathinaikosz
19
0
99-00
Panathinaikosz
28
0
00-01
Panathinaikosz
25
0
BL
9
0
01-02
Panathinaikosz
26
0
BL
14
0
02-03
Panathinaikosz
28
0
03-04
Panathinaikosz
18
0
BL
5
0
04-05
Olympiakosz
29
0
BL+UEFA
6+4
0+0
05-06
Olympiakosz
29
0
BL
5
0
06-07
Olympiakosz
28
0
BL
6
0
07-08
Olympiakosz
29
0
BL
8
0
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2004
Európa-bajnokság
6
0
2005
Konföderációs-kupa
3
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik