Eb 2024: egy gól itt, egy gól ott, Grúzia ikszelt a norvégokkal

L. M.L. M.
2023.03.28. 20:12
null
Alexander Sörloth (jobbra) remekül eltalált lövéssel szerezte meg a vezetést, de a norvégok csak egy ponttal mehettek haza (Fotó: Getty Images)
Norvégia 1–1-es döntetlent játszott Grúziával a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjének A-csoportjában.

A spanyolok ellen nagyon nem, a grúzok ellen már annál inkább ment a játék a norvégoknak, de ennek ellenére sem tudták elvinni a három pontot Batumiból.

Tűpontos lövéssel szerezte meg a vezetést Norvégia azt követően, hogy az első félidő harmadánál a hazaiak labdát veszítettek a saját térfelükön. A kapusuk, Giorgi Mamardasvili rosszul sikerült kirúgása után a norvégokhoz került a labda, Alexander Sörloth pedig három védő gyűrűjében megszelídítette, majd kiszorított helyzetből, hibátlanul kilőtte a bal alsó sarkot (0–1).

Negyedórával később növelhették volna az előnyüket az északiak, de Mamardasvili hatalmasat védett Mohamed Elyounoussi közeli lövésénél.

A grúzoknak is volt nagy helyzetük az első 45 percben, Hvicsa Kvarachelija tekert a tizenhatoson belülről, de a lövése a hálót csak felülről érintette.

A második félidőben egyenlítettek a hazaiak, egy felívelést követően Nika Kvekveskiri ugratta ki Zsorzs Mikautadzét. A Metz csatára fejjel tette maga elé, lefutotta a védőjét, majd a jobb alsóba lőtt (1–1).

Erre a játékrészre is jutott egy hatalmas Mamardasvili-védés, a Valencia kapusa a 72. percben Sörloth közeli labdáját védte bravúrral. Nem sokkal később újra előnybe kerülhettek volna a vendégek, de Martin Ödegaard nem volt elég pontos, helyzete kilenc méterről szállt a kapu fölé.

A hosszabbításban még egy esetleges tizenegyesben reménykedhettek a norvégok, a játékvezető azonban hosszas VAR-vizsgálat után sem mutatott a tizenegyespontra, maradt az 1–1, aminek a grúzok örülhetnek jobban.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ

A-CSOPORT
Grúzia–Norvégia 1–1
(0–1)
Batumi. G: Mikautadze (61.), ill. Sörloth (15.)

A csoport másik mérkőzésén
Skócia–Spanyolország 2–0
(1–0)
Glasgow. G:McTominay (7., 51.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Skócia22––5–0+56
2. Spanyolország21–13–2+13
3. Norvégia2–111–4–31
4. Grúzia1–1–1–101
5. Ciprus1––10–3–30
Legfrissebb hírek

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
18 órája

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Hvicsa Kvarachelia mellett budapesti légiós is helyet kapott a grúz keretben

Minden más foci
2026.09.18. 11:49

MLSZ: indul a jegyértékesítés az első két hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
2026.09.02. 11:32

Vb 2026: halálos fenyegetést is kapott Alexander Sörloth

Foci vb 2026
2026.07.13. 15:27

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
2026.07.05. 12:13

Felkészülés: Mikautadze duplájával nyertek a grúzok Litvániában

Minden más foci
2026.03.29. 18:01