Rodri: Franciaország több mint csak Kylian Mbappé

Sári RolandSári Roland
2024.07.08. 21:39
Rodri szerint nagyon erős és egységes jelenleg a spanyol válogatott (Fotó: Getty Images)
A németországi Európa-bajnokság elődöntőjében Spanyolország Franciaországgal küzd meg a fináléba kerülésért. A mérkőzés előtt Rodri magabiztosan nyilatkozott a Marcának.

„Erősek és egységesek vagyunk – jelentette ki Rodri a Marca interjújában. – Azt azonban látni kell, mennyire fáradtak vagyunk, mert folyamatosan nagy erőfeszítésekkel játszunk. Nagyon különböző meccseket játszottunk eddig, és bizonyítottuk, jól tudunk reagálni a helyzetekre. Bátran játszunk. Nem félünk, hisz megmutattuk már, hogy tudunk nyerni.”

A spanyol középpályás a franciák első számú sztárjáról, Kylian Mbappéról is ejtett pár szót.

„Nem hiszek abban, amit mondanak. Tudom, milyen játékos, és hogy mire képes. Mindig veszélyes a játéka. Ennek ellenére Franciaország több mint egy játékos. Remekül védekeznek, rendkívül jók a kontráik is.”

Rodri a folytatásban a 2008-as és a 2012-es Eb-győztes spanyol csapathoz való összehasonlításokról is elmondta a véleményét.

„Mára már azt aranygenerációnak hívjuk, de a győzelmek előtt ők sem voltak azok. Nekünk is saját örökséget kell teremtenünk. De egyelőre nem erre kell koncentrálnunk, ugyanis iszonyatosan nehéz összecsapás előtt állunk.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
21.00: Spanyolország–Franciaország, München (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Foci Eb 2024
2024.07.08. 21:28

„Ha a döntőben akar játszani, többet kell tennie” – Rabiot Yamalról

„ Antoine nélkül is tudunk nyerni, de nyilván könnyebb lenne, ha a legjobb formáját nyújtaná.”

 

 

Legfrissebb hírek

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
15 órája

Az RFEF hivatalosan is bejelentette Luis de la Fuente szerződéshosszabbítását

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:20

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

La Liga: Balde jövője bizonytalan, kikerült a Barca keretéből

Spanyol labdarúgás
2026.08.23. 14:46

A Barca nyerte meg a Gamper-kupát, bemutatták Rodrit a katalánok

Spanyol labdarúgás
2026.08.19. 22:26

Rodri: Az a feladatom, hogy átadjam a tapasztalatomat a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2026.08.19. 09:05

Mourinho szerint a Real Madridnak nincs szüksége Rodrira

Spanyol labdarúgás
2026.08.19. 08:15