Kimmich és a spanyol kapitány szerint is ők a jobbak

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 21:53
Joshua Kimmich szerint a németeké, Luis de la Fuente szerint a spanyoloké a jobb csapat (Fotó: Getty Images)
Pénteken 18 órától a házigazda német válogatott Spanyolország elleni mérkőzésével indul a negyeddöntő a labdarúgó Európa-bajnokságon. A két csapat eddig mutatott teljesítménye alapján előrehozott döntőnek is beillő ütközet előtt a spanyolokat irányító Luis de la Fuente és a Bayern München német válogatott védője is úgy vélekedett, hogy övék a jobb csapat.

 

A spanyolok az előzetes várakozásokhoz képest jóval meggyőzőbb, látványosabb játékkal rukkoltak elő, ennek köszönhetően számos mutatóban kimagaslóan teljesítenek, ráadásul a fiatal tehetségek, mint Lamine Yamal és Nico Williams is tündökölnek. Nem csoda, hogy Luis de la Fuente bízik csapatában.

„Nagy önbizalommal, tehetséggel, minőséggel és elkötelezettséggel rendelkező csapatunk van. Nagyon fontos, hogy meggyőződj a képességeidről. Nem akarok senkit megbántani, de a miénk a legjobb csapat ezen a tornán fogalmazott a spanyol kapitány. – Németország fantasztikus, a világ legjobb játékosai játszanak nála, nagyon szervezett, nagyon fegyelmezett, de egy hozzá hasonló csapattal néz szembe, amely szintén elkötelezett, jól szervezett, nehezen leküzdhető és éhes a sikerre” – tette hozzá Luis de la Fuente.

Nos, a túloldalon is van hasonlóan maximalista stábtag: Joshua Kimmich is hasonló gondolatokat fogalmazott meg – a német válogatott esélyeit illetően.

„Mert itthon játszunk, mert jobb csapatunk van, és mert egyénileg is jobb játékosaink vannak” válaszolta határozottan a Sportschaunak arra a kérdésére Kimmich, hogy miért tudják legyőzni a spanyolokat a nyolc között.

„Minden tisztelettel mondom, hogy az a véleményem, miénk a legjobb csapat, s nálunk vannak a legjobb játékosok” – húzta alá a Bayern München védője, kifejtve, nemcsak a pályán lévő tizenegy játékos számít, „hanem bizonyos interakciók, bizonyos szinergiák is a pályán, hogy jó automatizmusokat alakítsanak ki”.

Kimmichnek ugyanakkor nem lesz könnyű dolga, hiszen minden bizonnyal Nico Williamsszel és Lamine Yamallal is meg kell birkóznia.

„El kell ismernünk, nagyon jó tornát fut” – mondta Williamsről Kimmich, kitérve rá, hogy nemcsak neki, hanem az egész csapatnak is kordában kell tartania a Bilbao szélsőjét.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
JÚLIUS 5. – PÉNTEK
18.00: Spanyolország–Németország, Stuttgart (45. mérkőzés)
21.00: Portugália–Franciaország, Hamburg (46. mérkőzés)
JÚLIUS 6. – SZOMBAT
18.00: Anglia–Svájc, Düsseldorf (48. mérkőzés)
21.00: Hollandia–Törökország, Berlin (47. mérkőzés)

 

Legfrissebb hírek

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
12 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
15 órája

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A címvédő spanyolok nyolc góllal nyertek Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 17:00
Ezek is érdekelhetik