Eb 2024: a hollandok 1988-as bravúrját ismételhetik meg a spanyolok

K. J.K. J.
2024.07.14. 11:43
Fotó: Getty Images
Több mint hatvan éve, 1960 óta nyílik lehetőség arra, hogy ugyanaz a nemzet adja a BEK-/BL-győztest és a labdarúgó Európa-bajnokot, s ez idáig csupán egyszer sikerült ez a bravúr: 1988-ban a hollandoknak, amikor a PSV megnyerte a BEK-et, a válogatott pedig az Eb-t.
Marco Van Basten, a hollandok ikonja (Fotó: AFP)

Nos, ezt az eredményt mutathatja fel Spanyolország, ha vasárnap megveri Angliát, a BL-ben ugyanis spanyol klubcsapat, a Real Madrid lett az aranyérmes az idén. Ami az Eb-döntős gólokat illeti, az eddigi 16 mérkőzésen összesen 39 esett, ez átlagban 2.44 gólt jelent, az előző öt fináléban mindenesetre csak egyszer született háromnál több, 2012-ben, amikor a spanyolok 4−0-val söpörték el az olaszokat, ez egyébként a legnagyobb különbségű győzelem az Eb-döntőkben.

A vasárnapi berlini összecsapásra nevezett labdarúgók közül a legtöbben, öten a Real Sociedadban játszanak, a kapus Álex Remiro, valamint Robin Le Normand, Martín Zubimendi, Mikel Oyarzabal, no meg a németek elleni negyeddöntő hosszabbításában győztes gólt fejelő Mikel Merino. Az idei Eb-döntőben az angol Premier League képviselteti magát a legnagyobb számban, 27 futballista ott keresi a kenyerét, 20-an a spanyol La Ligában, hárman a német Bundesligában, egy-egy játékos a francia Ligue 1-ben, illetve a szaúdi élvonalban. Az olasz Serie A-ból érkező Eb-döntőst hiába keresünk...

 

Legfrissebb hírek

Az Opta szerint 82 százalék, hogy a spanyolok továbbjutnak

Foci vb 2026
1 órája

David Alaba: Az én pályafutásomban is kiemelt szerepe van a Spanyolország elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
2 órája

Anglia először tér vissza az Azték Stadionba Maradona 1986-os duplája óta – videó

Foci vb 2026
2 órája

Exkluzív interjút adott lapunknak a 2008-as Európa-bajnok spanyol csapat tagja

Foci vb 2026
6 órája

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
6 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
12 órája

„Harry Kane még mindig a király” – Keir Radnedge szerint Anglia messze van egy döntős formától, de jó úton jár

Foci vb 2026
18 órája

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
19 órája
Ezek is érdekelhetik