Az angol szurkolók nem győznek bocsánatot kérni Southgate-től

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.07.12. 12:17
Netherlands v England: Semi-Final - UEFA EURO 2024
Egy csapásra megszerették Gareth Southgate-et az angol szurkolók (Fotó: Getty Images)
Gareth Southgate már 2016 óta irányítja az angol válogatottat, így volt ideje hozzászokni, hogy a csapatot állandó kritika éri, amellett, hogy a szurkolók és a sajtó elvárásai kifejezetten magasak. A németországi torna előtt és alatt is többször változott a kapitány megítélése és helyzete, ám a fináléba jutás kivívása után a szurkolók nem győznek bocsánatot kérni Southgate-től.

Még maga Southgate is arról beszélt az Eb előtt, hogy ha nem nyerik meg a tornát, készen áll a távozásra, majd a csoportkörben mutatott gyengélkedés után még az is felmerült, hogy a nyolcaddöntő lehet a szakember utolsó meccse az angol válogatott élén.

Nos, a döntőbe jutás után most az angolok nem győznek bocsánatot kérni Southgate-től a kritikák miatt.

„Bármit is mondtam, bármit is tettem, nem úgy gondoltam” – osztotta meg a Take That Back for Good című számának egy sorát az egyik angol szurkoló, aki bejegyzéséhez azt írta: Gareth Southgate barátom.

Egy magát futball-lobbistának valló hölgy azért odaszúrt Southgate-nek, aki a csoportkörben arra panaszkodott, hogy nincs hasonló játékosa a keretben, mint az a Kalvin Phillips, aki ugyan bevethető lenne, de a mögöttünk hagyott idényben nagyon keveset játszott, ezért a kapitány nem hívta meg.

„Anglia hihetetlen dolgot ért el ilyen körülmények között (Kalvin Phillips nélkül)” – írta. 

„Ha nem vagy elégedett Gareth Southgate-tel azok után, amit tesz, akkor kőszívű vagy” – fogalmazott egy harmadik angol szurkoló.

Egyébként maga Southgate is foglalkozott az őt kritizálókkal.

„Mindannyian azt akarjuk, hogy szeressenek, nem? – vetette fel Southgate. – Amikor tehetsz valamit az országodért és büszke angol vagy, ezt nem érzed, de akkor nehéz, amikor csak kritikát olvasol. Nagyon-nagyon különleges, hogy a második döntőbe jutást ünnepelhetjük, különösen azért, mert a szurkolók is elutaztak, hogy támogassanak. Az utazásra fordított pénzük mutatja meg, mennyire elkötelezettek és most csodálatos estét adhatunk nekik, ötven éve a legjobb éjszakát.” 

DÖNTŐ
JÚLIUS 14. – VASÁRNAP
21.00: Spanyolország–Anglia, Berlin

Legfrissebb hírek

Még sohasem indult Premier League-idény ilyen sok új edzővel

Angol labdarúgás
2026.08.04. 13:06

Népsport: Igaza lett Alf Ramsey-nek

Népsport
2026.07.30. 07:49

A FIFA fegyelmi eljárást indított az argentin szövetség ellen

Foci vb 2026
2026.07.29. 21:45

Félelem és reszketés az Aztékban; argentin feltámadások – a világbajnokság 5+1 legjobb meccse

Foci vb 2026
2026.07.21. 15:47

Robbie Williams megvédte Tuchelt

Foci vb 2026
2026.07.20. 12:12

A Chelsea 117 millió fontért viheti a vb-bronzérmes támadót – hétfőn orvosi vizsgálatra várják

Foci vb 2026
2026.07.19. 12:39

Az angol sajtó a bronzérem után is nekiment Tuchelnek – nem ezért hozták

Foci vb 2026
2026.07.19. 12:08

Rabiot kiakadt: Ez szégyenteljes, olyan viselkedést láttam, amilyet még soha

Foci vb 2026
2026.07.19. 09:39