Először esett ki négy ponttal csapat az Eb-k történetében – statisztikák

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.06.27. 11:19
Hiába zártak négy ponttal az ukránok, csoportutolsók lettek és kiestek (Fotó: Getty Images)
A portugál Cristiano Ronaldóval először esett meg pályafutása során, hogy nem szerzett gólt egy nagy torna alapszakaszában, a korábbi tíz alkalommal mindig eredményes volt – írta a németországi Eb csoportkört záró, 13. játéknapját értékelve a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

A Grúziától elszenvedett 2–0-s vereséggel a 39 éves Cristiano Ronaldo, aki kezdett, majd a második félidőben lecserélték, szomorú jubileumot ült: első európai játékosként lépett 50. alkalommal pályára a válogatottban világ- és Európa-bajnokságokon (Eb-n 28-adszor, vb-n 22-szer).

Az IFFHS az összefoglalójában kiemelte, hogy Grúzia a nyolcadik újonc, amely sikerrel vette a kontinensviadal csoportkörét. A 2–0-val egyszersmind véget vetett Roberto Martínez nagy sorozatának, aki a portugálok szakvezetőjeként az előző 12 tétmeccsének mindegyikét megnyerte. Grúzia annak dacára diadalmaskodott, hogy mindössze 28 százalékban birtokolta a labdát, ilyen alacsony arány mellett korábban egyetlen csapat sem tudott Eb-meccset nyerni.

A grúziaiak legjobbja, Hvicsa Kvarachelia, aki már 1 perc 32 másodpercnél betalált, az Európa-bajnokságok történetének ötödik legkorábban esett gólját szerezte. Csapattársa, a 11-esből eredményes Zsorzs Mikautadze három találattal egyedül vezeti az Eb góllövőlistáját.

Az egyformán döntetlent hozó Ukrajna–Belgium (0–0) és Szlovákia–Románia (1–1) mérkőzésekre kitérve az IFFHS azt emelte ki, hogy az Eb-történelemben először végzett egy csoporton belül mind a négy csapat azonos pontszámmal (4). A kvartettben utolsó ukrán az első olyan válogatott, amely négy ponttal sem tudta elkerülni a kiesést. A török–cseh (2–1) összecsapás egyik érdekességét az adja, hogy Törökország 2008 óta, amikor elődöntős volt, most először jutott be az Eb kieséses körébe.

 

Legfrissebb hírek

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
6 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
8 órája

Juhász Roland az ukránok góljáról: Kerkez Milos a csatár és a rábízott szélső közötti légüres térben mozgott

Magyar válogatott
9 órája

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
9 órája

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
10 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
21 órája

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
21 órája

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
Tegnap, 15:08