Eb 2024: öt gólt szereztek az olaszok, jöhet a ki-ki meccs Ukrajnával

K. Zs.K. Zs.
2023.11.17. 22:49
null
Matteo Darmian (balra) fejelte az első olasz gólt, Federico Chiesa (jobbra) lőtte a következő kettőt (Fotó: Getty Images)
A címvédő Olaszország hazai pályán 5–2-re legyőzte Észak-Macedóniát a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének pénteki játéknapján, és jobb gólkülönbségével megelőzte a szintén a 24 csapatos Eb-döntőbe jutásban reménykedő Ukrajnát. A C-csoportból már korábban továbbjutó angolok hazai pályán, felejthető meccsen 2–0-ra megverték Máltát.

OLASZORSZÁG–ÉSZAK-MACEDÓNIA 5–2

Egyrészt a továbbjutási esélyek javítása, másrészt a tavaly márciusi fájó palermói emlék (elbukott vb-pótselejtező a mostani ellenféllel szemben) elhomályosítása volt a feladata az olasz válogatottnak a római Olimpiai Stadionban. Negyvenöt perc után megoldottnak hitte – aztán majdnem baj lett belőle...

Lendületesen kezdett a Spalletti-csapat, Giacomo Raspadori már a 13. percben gólt lőtt, de lesről, aztán jött a 17. perc, amikor az ő beadásából Matteo Darmian már szabályos körülmények között fejelt a hálóba, 1–0.

Egy kis stat: Matteo Darmian ezt megelőzően legutóbb 2015-ben szerzett gólt az olasz válogatottban, 2960 napot várt az újabbra. (Opta)

Az első félidő mozgalmas hajrájában Jorginho elszórakozott egy kezezés miatt megítélt büntetőt – Sztole Dimitrievszki védte a balra tartó gyatra lövést –, de az azzurriknak nem maradt sok idejük borongani, hiszen a 41. percben a Nicolo Barrella által remekül visszatalpalt labdát Federico Chiesa a 16-os előteréből a jobb alsó sarokba bombázta, 2–0.

Úgy érezhettük, hogy eldőlt a meccs, akkor meg aztán tényleg, amikor Chiesa gyorsan, még a szünet előtt bevágta a harmadikat is – lövése egy védő lábán felpördülve hullott a hosszú sarokba, 3–0.

A második félidő elején Jani Atanaszov a védők közül kibújva fejjel szépített (3–1), és bár maradt az olasz fölény, újabb hazai gól nem született. A hajrára fordulva aztán Atanaszov távoli lövésből is betalált (3–2), kiélezetté vált a már lefutottnak hitt meccs – mígnem a 81. percben Raspadorinak összejött az érvényes gól is, 4–2.

A csereként beálló Stephan El Shaarawy jóvoltából még kegyelemdöfésre is jutott idő (5–2), a betervezett három pont a zsákban, mindazonáltal az olaszok csoportból való továbbjutása az Ukrajna elleni november 20-i, semleges helyszínen sorra kerülő meccsen dől el: a címvédőnek pontot kell szereznie Leverkusenben.

ANGLIA–MÁLTA 2–0

Anglia már korábban biztossá tette a kijutását, sőt a csoportelsőségét is, ettől függetlenül a londoni Wembleyben nem lehetett a cél más, mint a (lehetőleg minél nagyobb különbségű) győzelem. Nos, az első félidő nem sok góllal kecsegtetett, a két angol lövés egyike sem találta el a kaput – a vezetés úgy lett meg a 8. percben, hogy Phil Foden jobbról középre tett labdája Enrico Pepéről a saját kapujába vágódott, öngól, 1–0.

Egy érvényes gólt, immár sajátot, azért hozott a második félidő is, a csapatkapitány Harry Kane lőtte egy kispályás adogatás végén (2–0). A gólzápor elmaradt, de Anglia nem botlott meg, három ponttal tudta le a kötelező feladatot.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
9. FORDULÓ
C-CSOPORT
Olaszország–Észak-Macedónia 5–2
(3–0)
Róma. G: Darmian (17.), Chiesa (41., 45+2.), Raspadori (81.), El Shaarawy (90+3.), ill. Atanaszov (52., 74.)
Anglia–Málta 2–0 (1–0)
London. G: Pepe (8. – öngól), Kane (75.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 7 6 1 21–3 +18 19
2. Olaszország 7 4 1 2 16–9 +7 13
3. Ukrajna 7 4 1 2 11–8 +3 13
4. Észak-Macedónia 7 2 1 4 9–19 –10 7
5. Málta 8 8 2–20 –18 0
Legfrissebb hírek

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Besült az angol csere

Foci vb 2026
2026.07.16. 14:53

Bellingham elmondta, miért szólalkozott össze Messivel

Foci vb 2026
2026.07.16. 09:58

Anglia és Argentína a teljes torna eddigi legmegjósolhatatlanabb meccsén feszül egymásnak – taktikai szemmel

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:22

„Az »Isten keze« Angliának máig csalás – Messi igazi párharca viszont nem Kane-nel lesz”

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:20

Jude Bellingham a mamájának is köszönheti, hogy ott lehet a vb-elődöntőben?

Foci vb 2026
2026.07.12. 15:36

Kiadós rugdosódás után feljutott a csúcsra a spanyol foci – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.11. 16:40

Zidane fejel... hát, nem gól. Inkább Materazzi – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.09. 10:30