„Jobbak lettünk! Igaz, Ronaldo 36 éves, de ez sem probléma”

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2021.04.15. 15:45
null
Arccal a címvédés felé? Portugáliában úgy vélik, a mostani válogatottjuk jóval erősebb, mint az amelyik megnyerte az Eb-t 2016-ban (Fotó: AFP)
Pontosan két hónap múlva, június 15-én, 18 órától Portugália ellen, a Puskás Arénában megkezdi Eb-szereplését a magyar labdarúgó-válogatott. A héten már a Nemzeti Sport Online-on is elkezdünk hangolódni a tornára: múltidézésekkel és elemzésekkel is jelentkezünk a következő napokban, illetve szétnézünk az ellenfelek háza táján is. Ezúttal a portugál Record újságíróját, Pedro Pontét kérdeztük, mennyi esélyt látnak arra, hogy a portugál válogatott megvédi Európa-bajnoki címét, és hogyan vélekednek Portugáliában a magyar válogatottról…

 

Először is arról faggattuk portugál kollégánkat, Pedro Pontét, miként látja az Eb-címvédő idei formáját az vb-selejtezők után, melyeken Cristiano Ronaldóék hét pontot szereztek, de Azerbajdzsán (1–0), Szerbia (2–2) és Luxemburg (3–1) ellen sem volt könnyű dolguk, a szerbek ellen például 2–0-s vezetésről csak ikszeltek (igaz, ehhez hozzájárul a holland játékvezetői csapat tévedése is, Cristiano Ronaldo meg nem adott gólja). Továbbá arra is kíváncsiak voltunk, hogyan látja a mostani csapatot az öt évvel ezelőttihez képest, hiszen számos olyan portugál klasszis feltűnt az elmúlt években, aki a franciaországi Eb-n még nem volt ott.

„Az egyéni képességeket tekintve a mostani portugál válogatott sokkal jobb annál, amelyik 2016-ban megnyerte az Európa-bajnokságot – kezdte a Record újságírója. – Igaz, hogy Cristiano Ronaldo már harminchat éves, de ez sem jelent problémát, mert a korának megfelelően változott a játékstílusa is. Minden eddiginél több variációs lehetősége van Fernando Santos szövetségi kapitánynak, és egy-egy poszton a második vagy harmadik választás sem rosszabb, mint az, aki bekerül a kezdőcsapatba. Csak következetesebben kell futballoznunk végig az adott mérkőzésen, hogy elkerüljük az olyan meccseket, mint amilyen a szerbek elleni volt, amikor a szünetben kettő-nullára vezettünk, majd belealudtunk a második félidőbe és kaptunk két gólt. Ez nem történhet meg legközelebb.”

Adja magát a kérdés, mindek köszönhető a portugál futball óriási fejlődése, hiszen a 2016-os Eb óta olyan játékosok tűntek fel az európai topligákban, és játszanak fontos szerepet, mint Bruno Fernandes (Manchester United), Joao Félix (Atlético Madrid) vagy éppen a legutóbbi két válogatott meccsen két gólt szerző Diogo Jota (Liverpool). És akkor a Manchester Cityben alapemberré vált Bernardo Silvát még nem is említettük, pedig a 2016-os Eb-n még ő sem volt a portugál keret tagja.

„A fejlődés elsősorban annak a munkának köszönhető, amit a portugál szövetség az elmúlt években végzett. Portugáliában korábban volt egy általános előítélet az ifjúsági csapatokkal szemben, de sokat változott a helyzet azóta, hogy 2018-tól van U23-as nemzeti bajnokság, és sokan szerepelnek ma már topcsapatban azok közül, akik ott tűntek fel. Továbbá az is hozzájárult az előrelépéshez, hogy sok fiatal kapott lehetőséget a portugál élklubok B-csapatában, a portugál másodosztályban, és onnan indulva tudott aztán hamar kiemelkedni. Úgymint Joao Félix, de például Bernardo Silva is úgy szerződött a Benfica B-ből a francia Monacóba, 2014-ben, hogy a Benfica első csapatában, a portugál első osztályban csupán egyetlen meccsen játszott előtte. És ugyanez elmondható Joao Cancelo esetében is, ő a Benfica második csapatától a Valenciához igazolt át.”

Pedro Pontéval arról is beszélgettünk, az öt évvel ezelőtti, lyoni 3–3-as döntetlen után mi az általános vélemény Portugáliában a magyar válogatottról, és mennyire elvárás Ronaldóékkal szemben, hogy megvédjék az Eb-címüket az elmúlt években látott fejlődés után.

„A portugál futballrajongók nagy többsége nem sokat tud a magyar labdarúgásról. Gulácsi Pétert néhányan ismerhetik, de alighanem csak azért, mert korábban szóba került a neve a Benficánál. Úgy gondolom, hogy Szoboszlai Dominik a magyar csapat legjobbja, de ha megkérdeznénk a portugál szurkolókat, ismerik-e a középpályást, akkor szerintem kilencvennyolc százalékuk nemet mondana. A portugál válogatott futballja sokat változott 2016 óta. A csoportban a franciák és a németek elleni meccs különösen nehéznek ígérkezik, de nincs egyértelmű favoritja a csoportnak. Nem rég például a németek kikaptak otthon Észak-Macedóniától… Nagyon nehéznek ígérkezik a címvédés, de hiszünk benne, hogy sikerülhet.”

Pedro Ponte kérdésünkre azt is elmondta, a végleges felkészülési menetrendje még nem alakult ki a csapatnak, de az már eldőlt, hogy a Magyarország elleni, június 15-i Eb-meccset megelőzően június 4-én Spanyolország, június 9-én Izrael ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen.

EB 2020, F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN)
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik