Eb-felkészülés: Svédország második meccsét is megnyerte

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.06.05. 22:40
null
Marcus Danielson (jobbra) szépen fejelt az örmény kapuba (Fotó: AFP)
A szombati napon három felkészülési mérkőzést játszottak a június 11-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra melegítő együttesek: Oroszország 1–0-ra legyőzte Bulgáriát, Wales 0–0-s döntetlent játszott Albániával, Svédország pedig 3–1-re nyert Örményország ellen.

 

Svédország második felkészülési mérkőzését is megnyerte az Európa-bajnokságot megelőzően. Janne Andersson gárdája Finnországot követően Örményország ellen is sima győzelmet aratott.

A skandinávok a 16. percben Emil Forsberg távoli szabadrúgásával szerezték meg a vezetést: David Jurcsenko kapus nem tudott mit kezdeni az RB Leipzig támadójának jól helyezett lövésével. A svéd előny pontrúgásból nőtt tovább: Marcus Danielson szögletből fejelt a kapuba. Néhány perccel később Sebastian Larsson előtt is nagy gólszerzési lehetőség adódott, ám kihagyott egy tizenegyest.

A második félidőben szépített Örményország: a középpályán labdát veszítettek a svédek, majd gyors támadás nyomán Vahan Bicsahcsjan lövését még védte Robin Olsen, a kipattanó labdát viszont fejjel a kapuba juttatta az örmény jobbszélső. A hajrában Marcus Berg kiváló kiugratást kapott a tizenhatoson belül, és a labdát a kapus felett átpöccintve kialakította a 3–1-es végeredményt.

Oroszország a Dinamo Moszkva stadionjában látta vendégül a mienk ellen játszott pótselejtező-elődöntőben alulmaradó, ezért az Eb-ről lemaradó Bulgáriát. A hazaiak az egész mérkőzésen jelentős fölényben játszottak, végül a hajrában szerzett Alekszandr Szobolev-büntetőgóllal győzték le a kaput az egész mérkőzésen mindössze egyszer eltaláló bolgárokat.

Nem a látványos támadásokról szólt Wales és Albánia találkozója: a vendégek a kaput sem találták el, de a hazaiaknak sem sikerült kevés lehetőségüket gólra váltaniuk.

EB 2020, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SVÉDORSZÁG–ÖRMÉNYORSZÁG 3–1 (2–0)

Stockholm, Friends Aréna, 5000 néző. V: Gestranius (finn)
SVÉDORSZÁG: R. Olsen – Lustig (Krafth, 71.), Danielson, Lindelöf, Bengtson – S. Larsson (Claesson, a szünetben), Ekdal (Svanberg, 70.), Olsson, Forsberg (Sema, 84.) – Kulusevski (Quaison, 70.), Isak (M. Berg, 71.). Szövetségi kapitány: Janne Andersson
G: Forsberg (16.), Danielson (34.), M. Berg (85.), ill. Bicsahcsjan (64.)

OROSZORSZÁG–BULGÁRIA 1–0 (0–0)
Moszkva,
VTB-Aréna, 11 108 néző. V: Kulbakov (fehérorosz)
OROSZORSZÁG: Sunyin – Karavajev (Fernandes, 72.), Dzsikija, Szemjonov, Zsirkov (Al. Mirancsik, 78.) – Barinov (Divejev, 50.), Ozdojev – Zobnyin, Golovin (Mosztovoj, 62.), Jonov (Kuzjajev, a szünetben) – Dzjuba (Szobolev, 58.). Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov
G: Szobolev (84. – 11-esből)

WALES–ALBÁNIA 0–0
Cardiff, Cardiff City Stadion, 6500 néző. V: Doyle (ír)
WALES: Henessey – Ampadu (Moore, a szünetben), Mepham, B. Davies (Rodon, 61.), N. Williams – Levitt, Allen (Smith, 61.), Ramsey (Wilson, 61.), Norrington-Davies – Brooks (J. Williams, 76.), Roberts (Bale, 71.). Szövetségi kapitány: Rob Page

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Montenegró–Izrael 1–3
(Becsiraj 81. – 11-esből, ill. Zahavi 67., Szolomon 69., Kinda 90+1.)

EB-KERETEK

SVÉDORSZÁG
KAPUSOK: Robin Olsen
(Everton – Anglia), Karl-Johan Johnsson (Köbenhavn – Dánia), Kristoffer Nordfeldt (Genclerbirligi – Törökország)
VÉDŐK: Mikael Lustig (AIK), Victor Lindelöf (Manchester United – Anglia), Andreas Granqvist (Helsingborg), Pierre Bengtsson (Velje – Dánia), Ludwig Augustinsson (Werder Bremen – Németország), Filip Helander (Rangers – Skócia), Emil Krafth (Newcastle United – Anglia), Pontus Jansson (Brentford – Anglia), Marcus Danielson (Talien Jifang – Kína)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Sebastian Larsson (AIK), Albin Ekdal (Sampdoria – Olaszország), Emil Forsberg (RB Leipzig – Németország), Gustav Svensson (Kuangcsou R&F – Kína), Ken Sema (Watford – Anglia), Viktor Claesson (FK Krasznodar – Oroszország), Mattias Svanberg (Bologna – Olaszország), Kristoffer Olsson (FK Krasznodar – Oroszország), Dejan Kulusevski (Juventus – Olaszország), Jens Cajuste (Midtjylland – Dánia), Robin Quaison (Mainz – Németország)
TÁMADÓK: Marcus Berg (FK Krasznodar – Oroszország), Alexander Isak (Real Sociedad – Spanyolország), Jordan Larsson (Szpartak Moszkva – Oroszország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Janne Andersson

OROSZORSZÁG
KAPUSOK: Anton Sunyin (Dinamo Moszkva), Jurij Djupin (Rubin Kazany), Matvej Szafonov (FK Krasznodar)
VÉDŐK: Jurij Zsirkov (Zenit), Fjodor Kudrjasov (Antalyaspor – Törökország), Georgij Dzsikija (Szpartak Moszkva), Mário Fernandes (CSZKA Moszkva), Andrej Szemjonov (Ahmat Groznij), Vjacseszlav Karavajev (Zenit), Igor Divejev (CSZKA Moszkva)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Alekszandr Golovin (Monaco – Franciaország), Alekszej Jonov (FK Krasznodar), Roman Zobnyin (Szpartak Moszkva), Daler Kuzjajev (Zenit), Alekszej Mirancsuk (Atalanta – Olaszország), Gyenisz Cserisev (Valencia – Spanyolország), Magomed Ozdojev (Zenit), Andrej Mosztovoj (Zenit), Dmitrij Barinov (Lokomotiv Moszkva), Danyiil Fomin (Dinamo Moszkva), Rifat Zsemaletdinov (Lokomotiv Moszkva), Makszim Muhin (Lokomotiv Moszkva), Gyenyisz Makarov (Rubin Kazany)
TÁMADÓK: Artyom Dzjuba (Zenit), Anton Zabolotnij (Szocsi), Alekszandr Szobolev (Szpartak Moszkva)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Sztanyiszlav Csercseszov

WALES
KAPUSOK: Wayne Hennessey (Crystal Palace – Anglia), Danny Ward (Leicester City – Anglia), Adam Davies (Stoke City – Anglia)
VÉDŐK: Chris Gunter
(Charlton Athletic – Anglia), Ben Davies (Tottenham Hotspur – Anglia), Connor Roberts (Swansea City – Anglia), Ethan Ampadu (Chelsea – Anglia), Chris Mepham (AFC Bournemouth – Anglia), Joe Rodon (Tottenham Hotspur – Anglia), Tom Lockyer (Luton Town – Anglia), Neco Williams (Liverpool – Anglia), Rhys Norrington-Davies (Sheffield United – Anglia), Ben Cabango (Swansea City – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Aaron Ramsey
(Juventus – Olaszország), Joe Allen (Stoke City – Anglia), Jonny Williams (Cardiff City), Harry Wilson (Liverpool – Anglia), Daniel James (Manchester United – Anglia), David Brooks (AFC Bournemouth – Anglia), Joe Morrell (Luton Town – Anglia), Matt Smith (Manchester City – Anglia), Dylan Levitt (Manchester United – Anglia), Rubin Colwill (Cardiff City)
TÁMADÓK: Gareth Bale
(Real Madrid – Spanyolország), Kieffer Moore (Cardiff City), Tyler Roberts (Leeds United – Anglia)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Rob Page

EURÓPA-BAJNOKSÁG
A-CSOPORT (RÓMA, BAKI)
Június 11., péntek, 21.00
Róma
Törökország–Olaszország x–x
Június 12., szombat, 15.00
Baki
Wales–Svájc x–x
Június 16., szerda, 18.00
Baki
Törökország–Wales x–x
Június 16., szerda, 21.00
Róma
Olaszország–Svájc x–x
Június 20., vasárnap, 18.00
Baki
Svájc–Törökország x–x
Június 20., vasárnap, 18.00
Róma
Olaszország–Wales x–x
B-CSOPORT (KOPPENHÁGA, SZENTPÉTERVÁR)
Június 12., szombat, 18.00
Koppenhága
Dánia–Finnország x–x
Június 12., szombat, 21.00
Szentpétervár
Belgium–Oroszország x–x
Június 16., szerda, 15.00
Szentpétervár
Finnország–Oroszország x–x
Június 17., csütörtök, 18.00
Koppenhága
Dánia–Belgium x–x
Június 21., hétfő, 21.00
Koppenhága
Oroszország–Dánia x–x
Június 21., hétfő, 21.00
Szentpétervár
Finnország–Belgium x–x
E-CSOPORT (SEVILLA, SZENTPÉTERVÁR)
Június 14., hétfő, 18.00
Szentpétervár
Lengyelország–Szlovákia x–x
Június 14., hétfő, 21.00
Sevilla
Spanyolország–Svédország x–x
Június 18., péntek, 15.00
Szentpétervár
Svédország–Szlovákia x–x
Június 19., szombat, 21.00
Sevilla
Spanyolország–Lengyelország x–x
Június 23., szerda, 18.00
Sevilla
Szlovákia–Spanyolország x–x
Június 23., szerda, 18.00
Szentpétervár
Svédország–Lengyelország x–x

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik