Eb 2020: Wenger szerint Anglia lehet a franciák legnagyobb kihívója

SZ. R.SZ. R.
2021.06.07. 16:51
null
Több kiváló játékosa is van Angliának Arsene Wenger szerint (Fotó: AFP)
Arsene Wenger a Sky Sportsnak azt mondta, szerinte Anglia is felveheti a versenyt Franciaországgal a nyári Európa-bajnokságon.

 

„A franciák nem egyszerűen esélyesek, hanem a legesélyesebbek az Eb-győzelemre. Ehhez viszont nem elég, hogy megnyerték a világbajnokságot, hanem a kispadon is ülnie kell tizenegy olyan játékosnak, aki más válogatottban alapember lenne. Emiatt nem szabad elfelejtenünk, hogy ők a világbajnokok, és ez a csapat még nincs teljesen a csúcson” – nyilatkozta a Sky Sportsnak az Arsenal korábbi trénere. Hozzátette, ez a csapat még mindig fejlődik, hiszen mindenki fiatal még, három-négy embert kivéve.

A francia válogatott legutóbb – az 1998-as világbajnoki címe után – 2000-ben nyert Európa-bajnokságot. Az idei Eb-n Magyarországgal, Portugáliával és Németországgal került egy csoportba, a tornát utóbbi ellen kezdi meg június 15-én, Münchenben.

Wenger szerint Franciaország egyik legnagyobb kihívója Anglia lehet. „Az angol csapat nagyszerű játékosokból áll, igaz, néhányan még fiatalok. Ennek ellenére ebben az idényben Mason Mount és Phil Foden is nagyszerűen teljesített, de ott van Jack Grealish, Declan Rice és természetesen Harry Kane is. Szerintem felvehetik a versenyt a franciákkal.”

Az angolok az utolsó felkészülési mérkőzésükön 1–0-ra legyőzték Romániát, az Európa-bajnokságot pedig június 13-án Horvátország ellen kezdik meg a Wembleyben.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: ki nyeri a tornát? A ranglistán Messiék, a keretértékben a franciák állnak az élen, a bukiknál a spanyolok a favoritok

Foci vb 2026
6 órája

FIFA-világranglista: három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

Magyar válogatott
9 órája

Spanyolország Európa után a világ trónjára is felül? – az NS vb-erősorrendje, 3. rész

Foci vb 2026
11 órája

Kijárási tilalom lesz egy francia városban

Foci vb 2026
13 órája

Többet fizet, kevesebbet kap!

Foci vb 2026
13 órája

A marseille-i önkéntesektől a vörös oroszlánig – az I-csoport himnuszai

Foci vb 2026
Tegnap, 18:38

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
2026.06.09. 18:28

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27
Ezek is érdekelhetik