Eb 2020: rangadót nyertek a finnek, 9 gólt vágtak az oroszok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.08. 19:59
null
Artyom Dzjuba remek estét zárt az orosz válogatottban (Fotó: AFP)
Oroszország labdarúgó-válogatottja már az első félidőben betalált négyszer vendégének, San Marinónak, és végül – a négygólos Artyom Dzjuba vezérletével – 9–0-ra győzött a két csapat szombati Európa-bajnoki selejtezőjén. Finnország nagyon fontos győzelmet aratott Bosznia-Hercegovina felett (2–0), Észak-Írország vert helyzetből felállva mentette meg százszázalékos mérlegét, míg Örményország és Moldova elkönyvelte első sikerét a selejtezősorozatban.

I-CSOPORT

San Marino a 25. percig ellenállt a Szaranszkban megrendezett mérkőzésen, de az akkor kapott balszerencsés gól – Alekszandr Golovin beadása után Michele Cevoliról pattant a labda a kapuba – összetörte, és az oroszok szinte pillanatok alatt berámoltak további hármat. A történtek senkit sem érhettek meglepetésként, hiszen az első játékrészben a hazaiak labdabirtoklási mutatója 77 százalékos volt. A fordulás után megint sokáig kellett várni a következő gólra, de aztán 16 perc alatt öt (!) is született, Artyom Dzjuba újabb hármat szerzett – közben kihagyott egy tizenegyest –, és mesternégyessel zárta az estét. A szbornaja a második győzelmét könyvelte el, San Marino már 16 kapott gólnál jár.

J-CSOPORT

A Nemzetek Ligája-csoportgyőzelem révén Finnország és Bosznia-Hercegovina legrosszabb esetben pótselejtezőt vívhat az Eb-részvételért, de természetesen egyikük sem akar lemondani az egyenes ági kijutásról sem – ehhez viszont az egymás elleni pontszerzés kulcsfontosságú. Tamperében a finneknek jött ki jobban a lépés: az első félidőben Teemu Pukki még elpuskázott két lehetőséget, a másodikban viszont lőtt két gólt, és ezzel nagyon fontos három ponthoz segítette csapatát.

A pont nélküli csapatok jereváni mérkőzésén Örményország gyorsan kétgólos előnyt szerzett Liechtenstein ellen, és el is könyvelte első győzelmét.

FINNORSZÁG–BOSZNIA-HERCEGOVINA 2–0

C-CSOPORT

A két forduló után százszázalékos Észak-Írország bajban volt Tallinnban, hiszen Konstantin Vassiljev alsó sarkos szabadrúgásával Észtország sokáig vezetett. Két cserejátékos aztán megfordította a meccset a hajrában: a 77. percben Conor Washington lövése nyomán is irányt változtatott a labda Josh Magennisen, három perccel később azonban már „tisztán” utóbbi volt a gólszerző. Észak-Írország továbbra is hibátlan, Észtország még mindig vár az első pontjára.

H-CSOPORT

Igor Armas fejes góljával Moldova korán vezetéshez jutott Andorra ellen Chisinauban, és bár a csapatkapitány Artur Ionita kiállítása miatt szinte a teljes második félidőt emberhátrányban játszotta végig, megőrizte előnyét – Andorra csak helyzetekig jutott.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ

C-CSOPORT
Észtország–Észak-Írország 1–2
(Vassiljev 25., ill. Washington 77., Magennis 80.)

H-CSOPORT
Moldova–Andorra 1–0 (Armas 8.)

I-CSOPORT
Oroszország–San Marino 9–0
(Cevoli 25. – öngól, Dzjuba 31., 73., 76., 88. – az elsőt 11-esből, Kudrjasov 36., Anton Mirancsuk 41., Szmolov 77., 83.)

J-CSOPORT
Örményország–Liechtenstein 3–0
(Gazarjan 2., Karapetjan 18., Barszegjan 91.)
Finnország–Bosznia-Hercegovina 2–0 (Pukki 56., 68.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik