Eb 2020: fegyelmi eljárást indított a döntő ügyében az UEFA

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.13. 17:59
null
A szurkolók viselkedése miatt indított eljárást az UEFA (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden fegyelmi eljárást indított az angol szövetség (FA) ellen a vasárnap Londonban rendezett Európa-bajnoki döntőben történtekkel kapcsolatban.

 

Az UEFA bejelentése szerint külön eljárásban vizsgálják, ami az olasz–angol mérkőzés előtt a Wembley Stadionon kívül, illetve azt, ami a finálé alatt a lelátókon történt.

A kezdést megelőzően a jegy nélküli angol szurkolók egymással és a rendfenntartókkal is összecsaptak a stadionon kívül, majd áttörték a biztonsági kordonokat, és legalább százan benyomultak a lelátóra. A rendőrök közül 19-en megsérültek, és az eset kapcsán 49 embert vettek őrizetbe.

A meccs előtt a hazai drukkerek füttyszóval és bekiabálásokkal zavarták meg az olasz himnuszt, majd tárgyakat dobáltak a pályára, meggyújtottak egy pirotechnikai eszközt, egy személy pedig a pályára futott a találkozó alatt.

A történtekkel az UEFA ellenőrző, etikai és fegyelmi testülete (CEDB) foglalkozik.

Az Európa-bajnoki döntőben a rendes játékidő 1–1-es döntetlenre végződött, a hosszabbításban nem született gólt, a tizenegyespárbajt pedig az olaszok nyerték meg, akik így 1968 után lettek ismét a kontinens legjobbjai.

Legfrissebb hírek

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
Tegnap, 14:06

Németországé a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság

Minden más foci
2025.12.03. 18:03

Giro d'Italia: a Fekete-tenger partján rajtol és Rómában zárul a 2026-os verseny

Kerékpár
2025.12.01. 19:16

BL: rasszista nézőtéri megnyilvánulások miatt fizet az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.11.28. 11:26

Az UEFA elnézést kért a skót szurkolóktól

Foci vb 2026
2025.11.22. 13:04

Varga Barnabás gólját az UEFA is kiemelte

Magyar válogatott
2025.11.17. 08:24

Erling Haalandék Milánóban is könnyedén nyertek, és kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
2025.11.16. 22:40

Vb-selejtezők: Gattuso az olasz szurkolókat kritizálta a győzelem után

Foci vb 2026
2025.11.14. 15:50
Ezek is érdekelhetik