Eb 2020: Gianni úgy ünnepelt a lakásban, mint Tardelli a 82-es vb-n

P. V.P. V.
2021.07.09. 08:00
Gianni Annoni úgy fogalmazott, mérgezett egérként rohangált a lakásban, amikor az olaszok a tizenegyespárbajban legyőzték a spanyolokat, s ezzel bejutottak az Európa-bajnokság döntőjébe. Azt is elárulta az NSO Tv-nek, hogy mivel próbálta magát nyugtatni meccs közben – sikertelenül. Továbbá arról is beszélt, mit vár a döntőben az angolok ellen, s kitért a magyar válogatott szereplésére is. 

„Kicsit úgy ünnepeltem,mint Tardelli a nyolcvankettes vébén,mikor futott a pálya közepe felé és kiabálta, hogy gól, gól! Ugyanúgy futottam a lakásban, mint egy mérgezett egér. Nem tudtam az örömet megfogni. Hihetetlen, hogy a sport milyen energiákat szabadít fel ilyenkor az emberben. Sajnáltam a spanyolokat, jobban játszottak, de a tizenegyespárbajban már minden megtörténhet” – mondta a televíziós műsorvezető az NSO Tv-nek, miközben a városligeti szurkolói zóna hátterében éppen kezdetét vette az angol–dán elődöntő.

Bár ekkor még nem volt ismert az olaszok ellenfelének kiléte, eljátszottunk a gondolattal, hogy az angolokkal csapnak majd össze a Wembleyben. Gianni le is vezette nekünk, hogyan alakulhat az Eb-címért folyó csata, ahogy arról is beszélt, miért ilyen jó most az olasz válogatott. Emellett felidézte azt is, mit érzett, amikor Fiola Attila gólt lőtt a franciáknak.

Legfrissebb hírek

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
18 órája

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
2026.09.21. 13:57

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Férfi torna Eb: Mészáros Krisztofer és a magyar csapat is döntős Zágrábban

Torna
2026.08.19. 22:53