Eb 2020: Az egész ország lázban ég – Mészöly Géza

H. D.H. D.
2021.06.19. 14:46
null
Mészöly Géza volt a vendég a városligeti szurkolói zóna Nemzeti Sport-pódiumán (Fotó: Földi Imre)
Szombaton Mészöly Géza volt a vendég a városligeti szurkolói zóna Nemzeti Sport-pódiumán. A korábbi 18-szoros magyar válogatott labdarúgóval Csisztu Zsuzsa beszélgetett.

Mészöly Géza a beszélgetés elején elmondta, a közönség ezúttal is nagy lökést adhat a magyar válogatottnak.

„Bizsergető érzés, amikor mérkőzés van és azt látom, hogy az egész ország lázban ég. A srácoknak még futballozniuk is kell ebben a hőségben, de hiszem azt, hogy készen állnak” – fogalmazott a korábbi 18-szoros válogatott labdarúgó, aki hozzátette, szerinte ma egy picivel jobb válogatott az ellenfél, mint a portugálok ellen, hiszen a világbajnokról beszélünk, ráadásul nagyszerű formában van a francia csapat.

„A portugálok ellen szervezettek voltunk, nem mostak le minket a pályáról. Ha ebből a mérkőzésből levonjuk a tanulságokat, hiszem, hogy ma is láthatunk gyönyörű jeleneteket. Mindenesetre vigyázni kell a kitámadással, a franciáknál három hihetetlen klasszis van a támadósorban, plusz ott van még Pogba is.”

Mészöly azt is elmondta, egyetért Bölöni Lászlóval, a Nemzeti Sport szakértőjével, abban, hogy egy kicsit bátrabban kell játszanunk. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, ő a bal oldalon Fiola Attila helyett Holender Filipet jelölné a kezdőcsapatba.

Mészöly Géza négy éven át Franciaországban légióskodott (előbb a Le Havre, majd a Lille játékosa volt). Ezt az időszakot csodálatosnak nevezte, mivel rengeteg jó élmény érte ott. Végül a két szövetségi kapitányról is szót ejtett.

„Didier Deschamps-nál már játékosként is érződött, hogy igazi vezér, továbbá szakmailag is hiteles – ez a kulcsa annak, hogy ilyen világsztárokat össze tud fogni. Nagyon baráti a hangulat a franciáknál, jó közösséget alkotnak. Marco Rossi ellen volt szerencsém meccselni is, talán mondhatom, jó barátságban vagyunk. Számomra és más magyar edzők számára is megnyílt, elmondta hogy ő hogyan gondolkodik, milyen játékot tud elképzelni a válogatottnál. A magyar csapatnak mindig nagyon meg kell szerveznie a védekezést, Marco pedig ezt kitalálta, és fel is építette” – mondta Mészöly Géza.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
6 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Ökölvívás: Hankó Kálmán volt a megmentő az Eb első napján

Ökölvívás
2026.09.17. 21:05

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35