Eb 2020: UEFA-pályázat a hivatalos nemzeti szponzorációs csomagokra

2019.03.08. 16:40
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) meghirdette a nemzeti válogatottakkal kapcsolatos legmagasabb szintű szponzorációs programját a 2018 és 2022 közötti időszakra.

Ezen legmagasabb szintű partneri együttműködések szponzorációs jogokat tartalmaznak a 2019-es Európa-bajnoki- és a 2022-es világbajnokság európai selejtezőire, a 2019-es és 2021-es Nemzetek Ligája-döntőkre, a 2019-es és 2021-es U21-es Európa-bajnokságra, a 2022-es futsal Európa-bajnokságra és a zászlóshajót jelentő 2020-as Európa-bajnokságra is.

Az első futball Európa-bajnokság hatvanadik évfordulójának apropóján rendezendő 2020-as Eb egyedülálló torna lesz, melynek 12 különböző ország ad otthont, így minden eddiginél több ember lesz a részese.

A 2020-as Európa-bajnoki partneri lehetőségek általában több államra kiterjedő marketingmegállapodások keretében érhetőek el, ezúttal viszont egy cég az adott termék- illetve szolgáltatáskategóriákban nemzeti szinten is partner lehet a rendező országokban.

Ennek megfelelően az UEFA az alábbi kategóriák területein érdekelt cégek közül várja az érdeklődők jelentkezését a 2020-as Európa-bajnokság nemzeti szponzorainak:

– bankszektor
– biztosítási szektor
– telekommunikációs szolgáltatások és rendszerek
– humánerőforrás- és munkaerő-közvetítés
– vasút
– légi közlekedés

A fenti hat kategóriában mind a 12 országban maximum két nemzeti szponzorációs csomag lesz elérhető. Ugyanakkor az érdeklődő cégek pályázhatnak egy vagy egynél több rendező ország szponzorációs csomagjára is.

A hat kategóriára vonatkozó pályázási folyamatok hivatalosan március 27-től kezdődnek, a pályázási szándékot azonban még ezen dátum előtt kell elküldeni. A pályázati anyagokat ezt követően, legkésőbb 2019. május 10-ig kell benyújtani.

A pályázati útmutató illetve minden egyéb információ a 2020-as Európa-bajnokság nemzeti szponzorációs csomagjaival kapcsolatban a következő e-mail-címen igényelhető: [email protected]

További részletekről itt olvashatnak!

Legfrissebb hírek

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
19 órája

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 18:15

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
2026.03.16. 16:04

Egyelőre nincs másik helyszín, jövő héten döntenek a Finalissimáról

Minden más foci
2026.03.05. 11:47

A Galatasaray szurkolói nem lehetnek ott Liverpoolban

Bajnokok Ligája
2026.03.04. 12:53

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
2026.02.27. 13:27

Teljes a mezőny, ez a 16 csapat várja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének pénteki sorsolását

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 23:55
Ezek is érdekelhetik