Eb 2016: Alázattal, önfeláldozással, ahogy egész karrierem során – CR

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.06. 23:50
null
Cristiano Ronaldo 61. válogatott gólja a döntőbe segítette Portugáliát (Fotó: Action Images)
Cristiano Ronaldo, a portugál labdarúgó-válogatott világklasszis támadója kulcsszerepet játszott a Wales elleni Eb-elődöntőben: remek fejes góllal törte meg a meglepetéscsapat ellenállását, majd a második találat előtt is ő lőtte el a labdát. Karrierje második Eb-döntőjére készülhet 2004 és a portugálok számára szívszakasztó végjáték után.

„Remélem, ezúttal a boldogságtól sírunk a döntő végén. Mindig is nagy álmom volt, hogy Portugáliával nagy trófeát nyerjek. Egyre közelebb vagyunk ehhez, és hiszem, megnyerjük a finálét. Rengeteg munkával, alázattal, önfeláldozással – mint ahogy egész karrierem során dolgoztam – végrehajthatók az ilyen nagy tettek” – kezdte értékelését Cristiano Ronaldo.

„Erről álmodtunk a kezdettől fogva. Hosszú utat tettünk meg, és még mindig állva vagyunk, de hittük, hogy képesek vagyunk erre. Voltak nehéz pillanataink, de mindig is mondtam, hogy jobb egy gyengébb kezdés és egy erős hajrá. Megérdemeljük: a játékosok, az edző, a kiváló munkát végző orvosi stáb. Még semmit sem nyertünk meg, de az álmunk még él” – folytatta.

CR elérzékenyült

Cristiano Ronaldo klubtársa, Gareth Bale csalódottan nyilatkozott – persze, ha az Eb előtt azt mondják, hogy a vesztes elődöntő után nyilatkozik csalódottan, lehet, hogy aláírja.

„Megfogtak minket, ahogy kellett, elismerésem. Alig kerültünk helyzetbe. Nem bánunk semmit. Büszke nemzet képviselői vagyunk, büszkék arra, amit elértünk. Természetesen szerettünk volna döntőt játszani, de ez nem a mi napunk volt. Ronaldo valódi ragadozó, elképesztő a gólérzékenysége, és ezt nekünk is megmutatta. Csalódottak vagyunk, de összekapjuk magunkat, és megint jó lesz a hangulat. Senki sem várta tőlünk ezt a szereplést” – mondta Bale.

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
PORTUGÁLIA–WALES 2–0 (0–0)

Lyon, Stade de Lyon, 55 679 néző. Vezette: Eriksson (svéd)
Portugália: Rui Patrício – Cédric, Bruno Alves, Fonte, R. Guerreiro – J. Mário, Danilo, R. Sanches (André Gomes, 74.), Adrien (Moutinho, 79.) – Nani (Quaresma, 86.), C. Ronaldo. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Wales: Hennessey – Gunter, Chester, Collins (J. Williams, 66.), A. Williams, Taylor – King, Ledley (Vokes, 58.), Allen – Bale, Robson-Kanu (Church, 63.). Szövetségi kapitány: Chris Coleman
Gólszerző: C. Ronaldo (50.), Nani (53.)

Legfrissebb hírek

CR7 a házban!

Foci vb 2026
11 órája

„Nem láttatok mostanában játszani?” – Cristiano Ronaldo úgy véli, tökéletes állapotban érkezett a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.12. 19:46

Cristiano Ronaldo üzent a kételkedőinek

Foci vb 2026
2026.06.12. 17:42

Nuno Campos: Portugália elég erős a vb-győzelemhez

Foci vb 2026
2026.06.10. 06:28

Vb 2026: Neymar, Messi, Ronaldo, Modric és a többiek – az utolsó táncra készülő játékosok álomcsapata

Foci vb 2026
2026.06.05. 17:38

Forbes: Ronaldo a világ legjobban fizetett sportolója, Messi is milliárdos lett

Minden más foci
2026.05.23. 16:35

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2026.05.21. 21:55

Rekord, Cristiano Ronaldo hatodik világbajnoksága jön – íme, a portugálok kerete!

Foci vb 2026
2026.05.19. 14:05
Ezek is érdekelhetik