Eb 2016: „Néhányan már rég feladták volna” – így dicsérik Gerát

Vágólapra másolva!
2016.06.24. 10:15
Az angol FourFourTwo Gera Zoltán nagyszerű Európa-bajnokságáról közölt cikket, címében kiemelve, hogy karrierjének végén az álmait éli, miután felébredt a sérülések rémálmából.

„A magyar Gera Zoltán az Euro 2016 legvalószínűtlenebb sztárjai között szerepel, miután visszaküzdötte magát a visszavonulás széléről” – kezdi beszámolóját a lap, amely kiemeli, hogy nagy bátorságra és elhivatottságra vall, hogy így visszatért a súlyos sérüléséből karrierjének végéhez közeledve.

Hozzáteszi, hogy néhány balszerencsés játékos, aki 32 éves korában keresztszalag-szakadást szenvedett, lehet, hogy inkább fel is adná. Aztán jött a legrosszabb forgatókönyv, a hónapokig tartó rehabilitáció után újra megsérült.

Gera nem sokkal azután, hogy a Fulhamtől visszatér a West Bromhoz, súlyos térdsérülést szenvedett 2011 novemberében, majd 2013 januárjában „az átok ismét lecsapott”, és mire visszatérhetett, már 34 éves volt, majd egy combsérülés miatt dőlt ki hosszú időre.

A Ferencvároshoz visszatérő középpályás azonban nem adta fel, s jutalma az lett, hogy kijutott a magyar válogatottal az Európa-bajnokságra, amelyen Portugália ellen meglőtte a torna eddigi egyik legszebb gólját.

„Néhány évvel ezelőtt azt sem tudtam, hogy egyáltalán tudok-e újra játszani a magyar válogatottban vagy bármelyik klubban, mert súlyos sérüléseket szenvedtem el, de nagyon boldog vagyok, mert nagyszerű csapatom van Magyarországon, amely újra felépített engem” – idézi Gera Zoltán szavait az oldal.

„Fantasztikus érzés, amikor a hazádért játszhatsz az Európa-bajnokságon, jól futballozol és betalálsz. Magyarországon rengetegen ünneplik az utcákon a válogatottat” – tette hozzá az évek során támadóból védekező középpályássá váló játékos.

A magyar csapat a szakértők előzetes várakozásait felülmúlva szerepel a kontinenstornán, és bár a Belgium elleni nyolcaddöntőben nem a mieink az esélyesek, Gera szerint felszabadultan, nyomás nélkül játszhatunk.

„Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz a következő mérkőzés – mondta még az előtt, hogy kiderült volna, melyik csapat lesz az ellenfél. – Az utolsó öt-tíz percben látható volt, hogy mindenki örül a döntetlennek, de számunkra nagyszerű eredmény volt, mert ezzel a csoport élén végeztünk. A torna előtt senki nem várta, hogy pontokat szerzünk, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk, és a következő mérkőzésen felszabadultan játszhatunk, nem lesz rajtunk nyomás.”

Amikor arról faggatták, hogy ez a gól hol foglal helyet a karrierjében, Gera elmondta, az egyik kedvenc emléke, nagyszerű érzés volt egy Portugália szintű csapat ellen betalálni az Európa-bajnokságon.

„Nagyon boldog vagyok emiatt. Nem vagyok már fiatal gyerek, minden meccs ajándék a számomra, úgyhogy boldog vagyok” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50
Ezek is érdekelhetik