Eb 2016: harmadikként kerülünk be a csoportunkba – a sorsolás menete

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.19. 12:24
null
A magyar válogatott a harmadik kalapból várhatja a december 12-i sorsolást (Fotók: uefa.com)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján ismertette a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság sorsolásának menetét. A magyar válogatott a harmadik kalapból várja a december 12-i ceremóniát, és harmadik csapatként kerül majd be a csoportjába.

 

Az UEFA tájékoztatása alapján a házigazda Franciaország automatikusan bekerül az A-csoportba. A sorsolás első szakaszában az első kalapban szereplő válogatottakat sorolják be. Az elsőként kihúzott csapat a B-, a másodikként kisorsolt együttes a C-csoportba kerül, és így tovább.

Miután a spanyolokat, a németeket, az angolokat, a portugálokat és a belgákat elhelyezték, a negyedik kalapból sorsolnak az illetékesek. A folyamat itt is ugyanaz: az elsőként kihúzott csapat az A-csoportba kerül, a következő a B-be, és a többi.

Ezek után sorolják be a harmadik kalapban szereplő válogatottakat, köztük a mieinket is. A magyar csapat kisorsolásakor tehát már lehet tudni, hogy melyik két együttes szerepel még biztosan a csoportunkban.

A sorsolás a második kalapos csapatok kihúzásával zárul, Bernd Storck csapata ekkor kapja meg harmadik csoportellenfelét.

A kalapbeosztás
A kalapbeosztás

♦ AZ EB-SORSOLÁS
December 12., Párizs, 18.00: a 2016-os Eb csoportkörének sorsolása

♦ AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG
2016. június 10.–2016. július 10.
A 24 csapatot 6 négyes csoportba osztják. A csoportok első két helyezettje és a négy legjobb harmadik helyezett továbbjut a nyolcaddöntőbe. A nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben zajlik a torna, a harmadik helyért nem rendeznek mérkőzést.

AZ EB RÉSZTVEVŐI
24 csapat jutott ki. A rendező Franciaország, a 9 csoportelső, a 9 csoportmásodik, a legjobb csoportharmadik és a pótselejtezős párharcot megnyerő 4 válogatott.

FRANCIAORSZÁG
(házigazda)
CSEHORSZÁG (A-csoport)
IZLAND (A-csoport)
TÖRÖKORSZÁG (A-csoport)
BELGIUM (B-csoport)
WALES (B-csoport)
SPANYOLORSZÁG (C-csoport)
SZLOVÁKIA (C-csoport)
NÉMETORSZÁG (D-csoport)
LENGYELORSZÁG (D-csoport)
ANGLIA (E-csoport)
SVÁJC (E-csoport)
ÉSZAK-ÍRORSZÁG (F-csoport)
ROMÁNIA (F-csoport)
AUSZTRIA (G-csoport)
OROSZORSZÁG (G-csoport)
OLASZORSZÁG (H-csoport)
HORVÁTORSZÁG (H-csoport)
PORTUGÁLIA (I-csoport)
ALBÁNIA (I-csoport)
MAGYARORSZÁG (pótselejtező)
ÍRORSZÁG (pótselejtező)
SVÉDORSZÁG (pótselejtező)
UKRAJNA (pótselejtező)

♦ KALAPOK, KIEMELÉSEK

Az UEFA-koefficiensek alapján Magyarország a 3. kalapból várhatja az Eb-sorsolást.

1. kalap: Franciaország, Spanyolország, Németország, Anglia, Portugália, Belgium
2. kalap: Olaszország, Oroszország, Svájc, Ausztria, Horvátország, Ukrajna
3. kalap: Csehország, Svédország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, MAGYARORSZÁG
4. kalap: Törökország, Írország, Izland, Wales, Albánia, Észak-Írország

A SELEJTEZŐK EREDMÉNYEI ÉS TABELLÁI
CSOPORTHARMADIKOK ÖSSZEVETÉSE

Legfrissebb hírek

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
14 órája

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24

FIFA: Senki sem árusítja ki a futballt!

Minden más foci
2026.07.31. 09:44

Bekeményít az UEFA és a CONCACAF, a tagországok bojkottálnák a FIFA-rendezvényeket

Minden más foci
2026.07.30. 18:01