Eb 2016: újabb olaszos 1–0, Norvégia a horvátok előtt

Vágólapra másolva!
2015.09.06. 19:55
null
De Rossi főszereplő volt az olaszok meccsén: győztes gól és kiállítás fűződik a nevéhez (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban harmadszor nyert 1–0-ra, ezúttal Bulgária ellen hazai pályán, így kétpontos előnnyel vezeti a csoportot, és közel jár a továbbjutáshoz. Az azerbajdzsáni pontvesztés után Horvátország újabb kudarcot volt kénytelen átélni: a „kockások” sima vereséget szenvedtek Norvégia vendégeként. Az északiak átvették a vezetést a csoportban.

NORVÉGIA–HORVÁTORSZÁG

Luka Modricék hasonló formát mutattak, mint három napja Bakiban, amikor gól nélküli döntetlenre végeztek: az első félidőben fölényben játszottak, voltak helyzeteik is, de hiányzott az átütőerő, a szellemesség, a kulcsemberek szürkén játszottak – a második játékrészben pedig Norvégia robbantott.

Szünet után még Mario Mandzukicnak voltak helyzetei, ám az 51. percben már a hazaiak szereztek vezetést. A horvátok beszorultak, és egy lövés után Jo Inge Berget elé került a labda, aki leültette a csapatkapitány Darijo Srnát, majd az ötös bal oldali sarkáról kilőtte a jobb alsót. 1–0

Horvátország játéka a korábbihoz képest is tanácstalanabbá, kapkodóvá vált, Modricék olykor érthetetlen hibákat vétettek, Norvégia pedig ezzel párhuzamosan átvette az irányítást. A 69. percben Berget ismét megetette Srnát, a lövése után megpattant a labda Vedran Corlukán, amely így becsapta Danijel Subasicot, és a jobb alsó sarokban kötött ki. (Az UEFA utóbb Corluka öngóljaként könyvelte el a találatot.) 2–0

Horvátország egymást követően másodszor is nagyon rossz napot fogott ki, elszenvedte első vereségét a selejtezősorozatban, így lépéshátrányba került.

Norvégia–Horvátország


OLASZORSZÁG–BULGÁRIA

Ha Olaszország Málta elleni győzelméről azt írtuk, szenvedős, akkor a Bulgária elleni 1–0-hoz rögtön meg kell jegyezni, hogy megérdemelt. Egyrészt mert a squadra azzurra már rögtön a meccs elején vezetést szerzett, másrészt mert sokkal jobban játszott a Málta elleni meccshez és Bulgáriához képest is.

Gianluigi Buffon már 150-szeres válogatott (Fotó: Reuters)
Gianluigi Buffon már 150-szeres válogatott (Fotó: Reuters)

De a gyors gól előtt ejtsünk szót arról, hogy Gianluigi Buffon 150. alkalommal öltötte magára a címeres mezt, ami egyrészt szép kerek szám, másrészt rekord. A kapuvédő 1997. október 29. óta válogatott, az elmúlt két évtized korszakos egyénisége pedig vasárnap is hozzájárult néhány nagy védéssel a sikerhez.

Az olaszok már a 6. percben vezetéshez jutottak, a figyelmetlen Veszelin Milnev rúgta meg Andrea Candrevát, amiért járt a büntető. Daniele De Rossi állt a labda mögé, a kapuba lőtt, ám tizenegyesét újrarúgatta a játékvezető, a Roma középpályása viszont másodjára is magabiztosan a kapura rúgta a labdát. 1–0

A 18. percben a bolgárok előtt adódott váratlanul egy lehetőség, De Rossi labdavesztése után Ilijan Micanszki harcolt ki lövőhelyzetet, ám 17 méterről leadott lövése után Gianluigi Buffon nagyot vetődve szögletre tolta a labdát. A 26 percben Verratti nagy erejű szabadrúgását követően Graziano Pelle tette bele a fejét a labdát, ám az kapu fölé szállt.

Fölényben játszottak az olaszok, az első félidőben többször (15) próbálkoztak kapura lövéssel (blokkoltak is), mint korábban bármikor a selejtezősorozatban, az előny azonban nem nőtt, mert Candreva lövését megfogta a kapus, Parolo labdája pedig lepattant a védőkről.

A második játékrész elején mindkét csapat megfogyatkozott: Micanszki „véletlenül” megtaposta De Rossit, aki törlesztett, mindkét játékos mehetett rögtön zuhanyozni.

Olaszország fölényben játszott, de helyzetei kimaradtak, és ez a végén majdnem megbosszulta magát, mert Gerogij Milanov lövésénél ismét Buffonnak kellett nyújtózkodni. Olaszország 2006 óta nem veszített vb- és Eb-selejtezős mérkőzést (!), és közel került az újabb kvalifikációhoz.

De Rossi kiállítása

EB 2016
SELEJTEZŐ, CSOPORTKÖR, 8. FORDULÓ

H-csoport
Norvégia–Horvátország 2–0 (0–0)
Oslo, Ullevaal Stadion. V: Kassai Viktor
NORVÉGIA: Nyland – Elabdellaoui, Hovland, Forren, Högli – Tettey, S. Johansen (Nordtveit, 93.), Henriksen – Skjelbred (Nielsen, 90.), Söderlund (Berisha, 94.), Berget. Szövetségi kapitány: Per-Mathias Högmo
HORVÁTORSZÁG: Subasic – Srna, Corluka, Vida, Vrsaljko – Brozovic, Modric – Perisic, Rakitic (N. Kalinic, 72.), Pjaca (Olic, 64.) – Mandzukic. Szövetségi kapitány: Niko Kovac
G: Berget (51.), Corluka (69. – öngól)

Málta–Azerbajdzsán 2–2 (0–1)
Ta' Qali, Nemzeti Stadion. V: Harald Lechner (osztrák)
MÁLTA: Hogg – Agius, S. Borg, R. Camilleri (J. Zerefa, 79.) – A. Muscat, Failla (S. Pisani, 84.) – Schembri, Briffa, R. Muscat – Effiong, Mifsud (Cohe, 61.). Szövetségi kapitány: Pietro Ghedin
AZERBAJDZSÁN: K. Agajev – Mirzabekov, Hüszejnov, Garajev, R. F. Szadjgov, Dasdemirov – Nazarov (R. A. Szadjgov, 70.), Amirgulijev – Iszmajilov (А. Abdullajev, 73.), R. Gurbanov (R. Alijev, 81.), Taghijev. Szövetségi kapitány: Robert Prosinecki
Gólszerző: Mifsud (55.), Effiong (71.), ill. Amirgulijev (36.. 80.)

Olaszország–Bulgária 1–0 (1–0)
Palermo, Renzo Barbera. V: Szergej Karaszev (orosz)
OLASZORSZÁG: Buffon – Darmian, Bonucci, Chiellini, De Sciglio – De Rossi – Candreva (Éder, 86.), Verratti, Parolo, El Shaarawy (Florenzi, 73.) – Pelle (Zaza, 71.). Szövetségi kapitány: Antonio Cont
BULGÁRIA: Mitrev – V. Minev, A. Alekszandrov, Bodurov, J. Minev (Bandalovszki, 63.) – Djakov, Csocsev – Nedelev (Alexandrov, 67.), Popov (Rangelov, 71.), Milanov – Micanszki. Szövetségi kapitány: Ivajlo Petev
G: De Rossi (6. – tizenegyesből)
Kiállítva: De Rossi (55.), ill. Micanszki (56.)

EURO 2016, A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország85
3

11–5+6
18
2. Norvégia 8 5 1 2 10–8 +2 16
3. Horvátország8
4
3
1
16–5
+11
15*
4. Bulgária 8
2 2 4
7–9 –2
8
5. Azerbajdzsán 8 1 3 4 6–13 –7 6
6. Málta 8 2 6 3–13 –10 2
* Az UEFA július 23-án levont egy pontot a horvátoktól, de ők fellebbeztek, a fellebbviteli tárgyalás szeptember 17-én lesz, a pontlevonás addig nem jogerős.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik