Eb 2016: hemzseg az új nevektől Vicente del Bosque kerete

Vágólapra másolva!
2014.11.07. 12:38
null
Morata és Isco eddig csak a korosztályos válogatottakban játszott együtt (Fotó: Action Images)
Megnevezte keretét a Fehéroroszország elleni Eb-selejtezőre, valamint a Németország elleni felkészülési mérkőzésre Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A beválogatott játékosok közül José Callejón, Ignacio Camacho, Nolito és Álvaro Morata is először léphet pályára címeres mezben, Diego Costa ellenben meglepetésre nem kapott meghívót.

 

A spanyol válogatottat irányító Del Bosque már a kerethirdetés előtt kijelentette, hogy lesznek új arcok a meghívottak között, s nem beszélt a levegőbe. A 23 fős keretben szereplő labdarúgók közül Camacho, Morata, Callejón és Nolito sem lépett még pályára az A-válogatottban, ők a novemberi találkozókon debütálhatnak. Utóbbi két játékos meghívása érett már, hiszen mindketten kiváló formában futballoznak ebben a szezonban.

Kimaradt a Chelsea sérülésből felépült támadója, Diego Costa, a Barcelona jelenleg sérült középpályása, Andrés Iniesta, valamint Juan Mata és Jesús Navas is. Szintén nem kapott meghívót Fernando Torres és Fernando Llorente, így – Morata mellett – Paco Alcácer az egyetlen vérbeli csatár a keretben.

A spanyolok november 15-én a fehéroroszokkal játszanak Huelvában Eb-selejtezőn, majd három nappal később a németekkel csapnak össze felkészülési meccsen Vigóban.

A SPANYOL KERET
Kapusok:
Iker Casillas (Real Madrid), David de Gea (Manchester United), Kiko Casilla (Espanyol)
Védők:
Juanfran (Atlético Madrid), César Azpilicueta (Chelsea), Sergio Ramos (Real Madrid), Gerard Piqué (Barcelona), Marc Bartra (Barcelona), Raúl Albiol (Napoli), Jordi Alba (Barcelona), Juan Bernat (Bayern München)
Középpályások:
Sergio Busquets (Barcelona), Ignacio Camacho (Málaga), Koke (Atlético Madrid), Santi Cazorla (Arsenal), Cesc Fabregas (Chelsea), Raúl García (Atlético Madrid), Isco (Real Madrid)
Támadók:
Pedro (Barcelona), José Callejón (Napoli), Nolito (Celta Vigo), Álvaro Morata (Juventus), Paco Alcácer (Valencia)

A spanyol keret (Fotó: Twitter)
A spanyol keret (Fotó: Twitter)

 

Legfrissebb hírek

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

A Real Madrid legendája szokatlan okból kötött bele Lamine Yamalba

Spanyol labdarúgás
2025.06.10. 12:48

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Luis de la Fuente: Dean Huijsent nem véletlenül igazolta le a Real Madrid

Minden más foci
2025.06.08. 07:59

Spanyolország sorozatban 24. tétmeccsén maradt veretlen

Minden más foci
2025.06.06. 12:37

Micsoda mérkőzés! Kilenc gólt hozott a Spanyolország–Franciaország rangadó

Minden más foci
2025.06.05. 23:00

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57
Ezek is érdekelhetik