Euro 2012: Casillast meglepte Ramos és Cristiano Ronaldo

2012.06.28. 08:16
Tizenegyespárbajban bizonyult jobbnak Spanyolország Portugáliánál a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság elődöntőjében, így a címvédő már biztosította a helyét a fináléban, amelyben vasárnap a Németország–Olaszország találkozó győztesével mérkőzik meg. A spanyol csapat kapitányának, Iker Casillasnak két klubtársa, Sergio Ramos és Cristiano Ronaldo is meglepetéssel szolgált.

„Spanyolország beírja magát a futballtörténelembe, de ezt már a franciák elleni negyeddöntő előtt is mondtam, amely már önmagában ennek egy részét alkotta. De ki gondolta volna ezt négy évvel ezelőtt?” – elmélkedett Iker Casillas.Iker Casillas.

„A tizenegyespárbajt mindig a lottózáshoz hasonlítom, szerencse kérdése. Tőlünk Xabi Alonso kezdett, rögtön hibázott, de szerencsére én is azonnal védtem.”

A spanyol válogatott kapusát meglepte, hogy honfitársa, Sergio Ramos elvállalta a rúgást – főként a Bayern München elleni BL-elődöntőben kihagyott tizenegyest követően –, és milyen hidegvérű megoldást választott.

„Bátor volt, hogy elvállalta, ahogyan pedig értékesítette, igazi élményt jelentett. Határozottság, bátorság és persze kellő hidegvér is kell ehhez.”

Az ötödik rúgónak jelölt Cristiano Ronaldóra viszont nem került sor, mert addigra már eldőlt a párbaj.

„A befejező emberek mindig a legjobbak, igazi specialisták. Cristiano jól lövi a büntetőket, és mindig elvállalja a rúgást. Azt viszont nem tudom, hogy most a szövetségi kapitány, vagy az ő kérése volt, hogy utolsó legyen.”

„Fáradtabbak voltunk a kelleténél, ami még a negyeddöntő hatása. Ez nem kifogás. Most egy nappal több áll a rendelkezésünkre, hogy pihenjünk, mint döntőbeli ellenfelünknek, ezt ki kell használnunk.”

Legfrissebb hírek

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
11 órája

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Megállíthatatlan az újonc 21 éves marokkói csatára, így megszakadt az Alavés pazar sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.09.12. 16:01

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29