Euro 2012: A spanyolok szerencsésebbek voltak - Nani

2012.06.28. 07:44
Búcsúzott a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságtól a portugál labdarúgó-válogatott, miután a Spanyolország elleni elődöntőben tizenegyespárbajban alulmaradt riválisával szemben. A portugál csapat alapembere, Nani szerint riválisuk csupán szerencsésebb volt.

„Sokat dolgoztunk azért, hogy bejussunk az elődöntőbe, amelyben szintén minden tőlünk telhetőt megtettünk a továbbjutásért, de a tizenegyespárbaj már egészen más” – mondta Nani, aki hiába értékesítette saját tizenegyesét, honfitársai közül kettő, Mutinho és Bruno Alves is hibázott.Nani, aki hiába értékesítette saját tizenegyesét, honfitársai közül kettő, Mutinho és Bruno Alves is hibázott.

„Megmutattuk, hogy ezen a szinten is képesek vagyunk minőségi játékra, még Spanyolország ellen is, amely csak szerencsésebb volt nálunk. Hittünk magunkban, így tudtunk lépésről lépésre jobb játékkal és nagyobb önbizalommal haladni előre, azt hiszem, hazánk büszke lehet ránk. Fiatal, tehetséges csapatunk van, Portugália előtt a jövőben még lesz lehetőség, hogy sikereket érjen el.”

Legfrissebb hírek

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
10 órája

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Megállíthatatlan az újonc 21 éves marokkói csatára, így megszakadt az Alavés pazar sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.09.12. 16:01

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29