Euro 2012: Löw a csapatot, Klose a szurkolókat dicséri a siker után

Vágólapra másolva!
2010.10.09. 14:14
A német labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn 3–0-ra legyőzte hazai pályán Törökországot. A találkozó után a németek hangsúlyozták, a török csapat kemény ellenfél volt, de ők megfeleltek a kihívásnak.

„A csapat megmutatta, hogy mennyire akarja ezt a sikert, és óriási örömet okozott a szurkolóknak, nagy győzelmet könyvelhettünk el. A három pont megszerzése jelentette a célkitűzést, de nem volt egyértelmű, hogy nyerünk, mert nagyon kemény ellenfél érkezett hozzánk, ráadásul a törökök számára ez a találkozó becsület kérdése is volt” – értékelt az összecsapás után Joachim Löw, a németek kapitánya.

A német csapatban ezúttal két gólt vállaló Miroslav Klose a szurkolókat dicsérte a 3–0 után. „Mindannyian örülünk természetesen, hogy megnyertük ezt a csatát. Meg kell hajolnunk a szurkolóink előtt, mert ma megmutatták, hogy mennyire hangosak tudnak lenni. Az első két gól után már csupán őket érzékeltük a lelátóról, az ő éneklésük hallatszott csak” – mondta a támadó.

Az Eb-selejtezők A-csoportjában a kilencpontos Németország vezet a hatpontos osztrákok és törökök előtt.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: A döntetlent is kicsit igazságtalannak érzem

Magyar válogatott
2024.11.19. 23:31

Olvasóinknál Fiola Attila kezdene Balogh Botond helyett

Magyar válogatott
2024.11.19. 10:49

Joachim Löw úgy érzi, túl sokáig volt a németek szövetségi kapitánya

Német labdarúgás
2024.11.18. 09:01

A spanyoloknak és a németeknek nincs izgulnivalójuk a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2024.10.18. 08:31

2. Bundesliga: kikapott a nyitányon a Hertha; Zivzivadze mesterhármast lőtt

Német labdarúgás
2024.08.03. 15:41

Kylian Mbappé: Tisztelem Ronaldót, de le akarom győzni

Foci Eb 2024
2024.07.05. 10:15

Bolla Bendegúz és Dárdai Márton bekerült – íme, a német–magyar kezdőcsapatai!

Foci Eb 2024
2024.06.19. 17:00

Az új Löw? Ronald Koeman nem túl higiénikus pillanatait lencsevégre kapták – videó

Foci Eb 2024
2024.06.16. 17:19
Ezek is érdekelhetik