Eb 2012: a portugálok Mourinhót kérnék fel az októberi meccsekre

2010.09.16. 12:07
A Portugál Labdarúgó-szövetség szeretné elérni, hogy az októberi Eb-selejtezőkön José Mourinho irányítsa a válogatottat. Helyi lapértesülések szerint a szövetség elnöke, Gilberto Madail Madridba utazott, hogy megkezdje ez ügyben a tárgyalásokat.

A Record úgy tudja, hogy a portugál szövetség csak az október 8-i Dánia elleni, valamint a négy nappal később rendezendő, Izland elleni összecsapásra szeretné felkérni Mourinhót. A lap szerint Madail csütörtökön Madridban már meg is kezdi a tárgyalásokat a Real Madrid edzőjének ügynökével, Jorge Mendessel, az viszont nem világos, hogy maga Mourinho is részt vesz-e a megbeszélésen. A Record úgy tudja, hogy a portugál szövetség csak az október 8-i Dánia elleni, valamint a négy nappal később rendezendő, Izland elleni összecsapásra szeretné felkérni Mourinhót. A lap szerint Madail csütörtökön Madridban már meg is kezdi a tárgyalásokat a Real Madrid edzőjének ügynökével, Jorge Mendessel, az viszont nem világos, hogy maga Mourinho is részt vesz-e a megbeszélésen.

Portugália az első selejtezőjén hazai pályán 4–4-es döntetlent játszott Ciprussal, majd 1–0-ra kikapott Norvégiában. Ezután menesztették a válogatott éléről Carlos Queiroz szövetségi kapitányt, aki eltiltása miatt nem ülhetett a kispadon a csalódást okozó két mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
2026.09.24. 23:05

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57

Mourinho nem érez nyomást a BL megnyerése miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 12:51

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
2026.09.05. 10:06