Sportrádió: Beszéltük, hogy ha megnyerjük az El-t, abbahagyjuk – Dibusz

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.03.07. 18:36
null
Dibusz Dénes szívesen szegné meg a fogadalmát (Fotó: Török Attila)
A Sportrádió vendége volt Dibusz Dénes. A Ferencváros kapusa a Leverkusen elleni, csütörtökön kezdődő Európa-liga-nyolcaddöntős párharcról beszélt.

 

„Az Európa-ligában 2021-ben játszottunk a Leverkusennel, az idegenbeli 2–1-es vereség után itthon az utolsó körben 1–0-ra nyertünk. Már akkor is látszott, hogy remek csapat – mondta Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa. – Bár a mostani bajnokságban gyengébben teljesít, az utóbbi meccseken kezd kiegyenesedni. Nem lesz egyszerű feladat, nyilván nem mi vagyunk az esélyesek, de továbbjutásra készülünk. November óta erre a mérkőzésre várunk. Azóta erősödik a motivációnk, és ennek ki kell jönnie a pályán, remélhetően jó eredménnyel párosulva.”

„Arról beszélgettünk, hogyha megnyerjük az Európa-ligát, akkor abbahagyjuk. Bár már tartanánk ott, hogy meg tudjuk szegni ezt. Egyébként nem tettünk nagy fogadalmakat, de ha megyünk még egy-két kört, akkor újra előkerülhet ez a téma.”

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Csütörtök, 18.45: Bayer Leverkusen (német)–FERENCVÁROS (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
Tegnap, 11:53

Igazolta a papírformát a Leverkusen, elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.02.03. 22:46

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Robbie Keane: Legyünk reálisak, a Nottingham elit csapat, más szint

Európa-liga
2026.01.29. 23:56
Ezek is érdekelhetik