Ökokukaluk – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2022.08.13. 23:49

Le a kalappal a Fradi előtt! Esetünkben a labdán túlmutatva, hiszen a klub egyébként is igyekszik tenni azért, hogy jobb legyen a világunk. Mint a klubhonlapon olvasom, a vasárnapi Vidi elleni meccs hátterét környezetünk védelme adja.

A drukkerek különféle játékok közbejöttével véshetik eszükbe a szelektív hulladékgyűjtés alapjait. Ilyen az ökokukaluk, amelynél ügyesnek kell lennie ahhoz, hogy a háromféle színben érkező golyókat a megfelelő helyre juttassák vagy a szelektív óriáscsúzli, ahol a kilövőállás kezelésével kell elérni ugyanazt a célt.

Játszótér lesz tehát kívül és belül egyaránt, de természetesen a nagyobb figyelem az arénára irányul majd, hiszen mégiscsak futballmeccsről van szó. Reményeink szerint valóban az lesz, még úgy is, hogy az Üllői úton mostanában már nem mondhatják, hogy ha a Vidit felülmúlják, biztos az újabb bajnoki cím. A Kisvárda és a Puskás Akadémia gondoskodott arról, hogy ne úgy legyen.

Legalábbis az előző két idényben. Most azért visszatérhet a múlt, legalábbis a fehérvári remény szerint, amelyet főként az eddigi gólerős forma táplál. Július vége óta öt meccsen tizenhat gólt szerzett a csapat, közülük egy volt bajnoki, ez a Honvéd elleni 4–0. Ha figyelembe veszem, hogy a kispesti edző, bizonyos Mr. Courts szerint a látszat ellenére csapata sokáig uralta a játékot, akkor különösen értékes a siker. Meg aztán Dárdai Pál jó formája is feltűnő, Budu Ziv­zivadze pedig velem együtt nem érti, miért kellett száműzni egy évre Fehérvárról.

Amúgy a Fradival sincs gond, „emígy” akadnak bajok. Aligha hiszem, hogy egyik pillanatról a másikra túl tudják tenni magukat a játékosok, hogy pá-pá, BL-főtábla, és ez így van rendjén. Elvégre, ahogy olvastam – a kötelező lózungokon túl – szinte biztosak voltak a továbbjutásban. De új meccs, új remények, a Vidi ellen pedig – nem lévén egyikük sem a pénz ellensége – az is feldobhatja őket, hogy a keretük összértéke (transfermarkt.de) több mint húszmillió euróval több mint a fehérváriaké.

Itt tartunk most, okosabbak szokás szerint ma este tíz óra tájban, a lefújás után leszünk. Amikor – és ez megint a kísérőprogram – közös szemétgyűjtő akcióra várják a drukkereket. Mert a nap jelszava a fenntarthatóság.

Futballban ennek egyértelműen a győzelem a kulcsa.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik