Nem borult a papírforma, svéd ellenfél vár a Győrre

Vágólapra másolva!
2014.07.10. 21:07
null
A Göteborg lesz a Győr ellenfele
Az IFK Göteborg a hazai 0–0 után idegenben 2–0-ra megverte a Fola Escht az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában, így a következő fordulóban ő találkozik a Győrrel.

 

A luxemburgi Fola Esch az első mérkőzésen hatalmas bravúrral gól nélküli döntetlent harcolt ki az IFK Göteborg otthonában, így a svédeknek idegenben kellett kiharcolniuk a továbbjutást.

A korábban szebb napokat megélt, UEFA-kupát is nyerő csapat azonban a visszavágón is gyengélkedett, de végül légiósainak köszönhetően sikerült megnyernie a meccset: a 76. percben a dán Lasse Vibe, öt perccel később a dél-afrikai May Mahlangu volt eredményes. Ez a Göteborg-siker azt jelenti, hogy a jövő héten a svédek látogatnak a Győr otthonába a második fordulóban.

Fekete nap Örményországban: a Sirak és a Pjunik kazah ellenfél ellen búcsúzott kettős vereséggel, 1–6-os összesítéssel, a Mikának legalább egy döntetlen összejött az RNK Split ellen. Ezzel nem maradt örmény csapat a nemzetközi porondon, hiszen kedden a Bananc kiesett az andorrai FC Santa Coloma ellen a Bajnokok Ligája első fordulójában. A Pjunikot búcsúztató FK Asztanában egy félidőt játszott a korábban az NB I-ben is szereplő Foxi Kethevoama. Ráadásul a kazahok mindhárom csapatukkal továbbjutottak az első fordulóból.

A 88. percben még kiesésre állt, végül mégis továbbjutott a Turi Gézát foglalkoztató feröeri Víkingur Göta.

A feröeriek a hazai 2–1-es siker után 1–0-s vesztésre álltak, a csereként beállt Andreas Olsen a 88. percben szerezte a döntetlent, egyben továbbjutást érő gólt. A Víkingur tavaly is továbbjutott az első fordulóból, akkor a finn Inter Turkut búcsúztatta.

Bognár Tamás vezette a Laci–Rudar Velenje összecsapást, amely Szlovénia után Albániában is 1–1-re végződött (Mate Eterovic a rendes játékidő ráadásának harmadik percében egyenlített), így tizenegyesekkel dőlt el: ott az albánok céloztak jobban, így ők jutottak a második körbe.

Hazai pályán, hosszabbítás után, a 120. percben kapott gól miatt búcsúzott a finn Honka a labdarúgó Európa-liga első fordulójában.

A finn csapatnak 2–1-es hátrányt kellett ledolgoznia az észt Sillamäe Kalev ellen, és sorsa még nehezebbnek tűnt, amikor Andrei Sidorenkov a 25. percben a vendégeknek szerzett vezetést. A Honka azonban kiharcolta a hosszabbítást, Kevin Mombilo a 90. percben alakította 2–1-re az eredményt. A 105. percben Roni Porokara góljával már a Honka állt továbbjutásra, de nem tudta kihúzni: a 120. percben a vendégek orosz légiósa, Jevgenyij Kabajev továbblőtte az észteket.

Továbbjutott a norvég Rosenborg és Haugesund, az andorrai Sant Julia pedig 0–0-t játszott a Csukaricskivel, de a szerbiai súlyos vereség miatt kiesett.

A Diósgyőr kettős győzelemmel jutott túl a máltai Birkirkarán, de ellenfélre vár, ugyanis a hatalmas esőzés miatt a Liteksz Lovecs–Veris meccs elmaradt.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, MÁSODIK MÉRKŐZÉSEK

BIRKIRKARA (máltai)–DIÓSGYŐRI VTK 1–4 (Camenzuli 43., ill. Elek Á. 30., Husic 61., Barczi 66., Marjanovics 91.)
Továbbjutott: a DVTK, 6–2-es összesítéssel

FERENCVÁROS–SLIEMA WANDERERS (máltai) 2–1 (Ugrai R. 14. – 11-esből, Busai 56., ill. Scozzese 60.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 3–2-es összesítéssel


Sahtyor Karagandi (kazah)–Sirak (örmény) 4–0 (tj: a Sahtyor, 6–1-gyel)
FK Asztana (kazah)–Pjunik (örmény) 2–0
(tj: az FK Asztana, 6–1-gyel)
Mika Jerevan (örmény)–RNK Split (horvát) 1–1
(tj: az NK Split, 3–1-gyel)(tj: Sihura, 4–1-gyel)
KF Laci (albán)–Rudar Velenje (szlovén) 1–1 – 11-esekkel: 3–2
(tj: Laci, 2–2-vel, tizenegyesekkel)
Daugava Daugavpils (lett)–Víkingur Göta (feröeri) 1–1
(tj: a Víkingur, 3–2-vel)
Ekranas (litván)–Crusaders FC (északír) 1–2
(tj: Crusaders, 5–2-vel)
Buducsnoszt Podgorica (montengrói)–Folgore/Falciano (San Marinó-i) 3–0
(tj: Buducsnoszt, 5–1-gyel)
Lovcsen (montenegrói)–Zeljeznicar Sarajevo (bosnyák) 0–1
(tj: Zeljeznicar, 1–0-val)
FC Honka (finn)–Sillamäe Kalev (észt) 3–2 – h. u.
(tj: a Sillamäe Kalev, 4–4-gyel, idegenben szerzett több góllal)
Atlantas (litván)–Differdange 03 (luxemburgi) 3–1
(tj: az Atlantas, 3–2-vel)
FK Jelgava (lett)–Rosenborg BK (norvég) 0–2
(tj: a Rosenborg, 6–0-val)
Nomme Kalju (észt)–Fram Reykjavík (izlandi) 2–2
(tj: a Nomme Kalju, 3–2-vel)
FK Haugesund (norvég)–Airbus UK Broughton (walesi) 2–1
(tj: a Haugesund, 2–1-gyel)
Inter Baki (azeri)–FC Tiraspol (moldovai) 3–1
(tj: az Inter Baki, 6–3-mal)
UE Sant Julia (andorrai)–Csukaricski Beograd (szerb) 0–0
(tj: a Csukaricski, 4–0-val)
Csihura Szacshere (grúz)–FK Turnovo (macedón) 3–1
(tj: a Csihura, 4–1-gyel)
Fola Esch (luxemburgi)–IFK Göteborg (svéd) 0–2 (tj: az IFK Göteborg, 2–0-val)
Daugava Riga (lett)–Aberdeen (skót) 0–3 (tj: az Aberdeen, 8–0-val)
Flamurtari (albán)–Sioni (grúz) 1–2 (tj: a Flamurtari, 4–4-gyel, idegenben szerzett több góllal)
IF Brommapojkarna (svéd)–VPS (finn) 2–0 (tj: a Brommapojkarna, 3–2-vel)
Tromsö IL (norvég)–Santos Tartu (észt) 6–1 (tj: a Tromsö, 13–1-gyel)
Zimbru Chisinau (moldovai)–FK Skendija 79 (macedón) 2–0 (tj: a Zimbru, 3–2-vel)
Kukësi (albán)–Kajrat Almati (kazah) 0–0 (tj: a Kajrat Almati, 1–0-val)
Spartak Trnava (szlovákiai)–Hibernians (máltai) 5–0 (tj: a Spartak Trnava, 9–2-vel)
Aberystwyth Town (walesi)–Derry City (ír) 0–5 (tj: a Derry City, 9–0-val)
Bangor City (walesi)–Stjarnan (izlandi) 0–4 (tj: a Stjarnan, 8–0-val)
Collega Europa (gibraltári)–Vaduz (liechtensteini) 0–1 (tj: a Vaduz, 4–0-val)
ÍF Fuglafjördur (feröeri)–MYPA (finn) 0–0 (tj: a MyPa 1–0-val)
Sligo Rovers (ír)Banga Gargzdai (litván) 4–0 (tj: a Sligo, 4–0-val)
Siroki Brijeg (bosnyák)–FK Qabala (azeri) 3–0 (tj: a Siroki Brijeg, 5–0-val)
Koper (szlovén)–Cselik Niksics (montenegrói 4–0 (tj: a Koper 9–0-val)
Libertas (San Marinó-i)–Botev Plovdiv (bolgár) 0–2 (tj: a Botev Plovdiv, 6–0-val)
Glenavon (északír)–FH (izlandi) 2–3 (tj: az FH, 6–2-vel)
Dundalk FC (ír)–Jeunesse Esch (luxemburgi) 3–1 (tj: a Dundalk, 5–1-gyel)
Metalurg Szkopje (macedón)–UE Santa Coloma (andorrai) 2–0 (tj: a Metalurg Skopje, 5–0-val)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik