Kolozsvár: a vezetőedzőt, de még az elnököt is menesztették!

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.08.27. 09:30
null
Marius Sumudicának búcsúznia kell Kolozsvártól (Fotó: Riti József Attila, archív)
Hiába vezeti százszázalékos teljesítménnyel a román labdarúgó-bajnokságot a CFR, a kolozsvári klub többségi tulajdonosa, Ioan Varga menesztette Marius Sumudica vezetőedzőt, teljes stábját, valamint Marian Copilu klubelnököt is.

 

A nyár elején kinevezett Sumudica (a DVSC korábbi csatára) a vártnál gyengébb európai kupaszereplésbe bukott bele a kolozsvári CFR-nél: a román bajnok a Bajnokok Ligája selejtezőiben csak az idegenben szerzett gólok szabályának eltörlése miatt úszta meg a kiesést a boszniai Borac Banja Luka ellen, a Young Boysszal már nem bírt, és az Európa-liga playoffkörében is oda-vissza kikapott a Crvena zvezdától. Az előző két idényben az El csoportkörében szereplő CFR így idén csak az Európa-konferencialiga főtáblájára jutott – ami a szezon előtt annyira minimális elvárás volt, hogy még prémium sem jár a futballistáknak.

A szerb bajnok elleni párharc ugyan már az első, belgrádi mérkőzésen (4–0 a Zvezda javára) eldőlt, Varga dühét azonban a hazai vereség váltotta ki, amelyen büntetőt is hibázott a kolozsvári csapat. Az erdélyi csapaton belüli feszültség szerb újságírók állítása, felvételei szerint a mérkőzés után öltözői verekedésbe torkollott.

A klub főrészvényese, Ioan Varga, aki az elmúlt négy évben látványosan kerülte a médiaszerepléseket, a meccs után a Digisport televízió élő adásában jelentette be a teljes szakmai stáb és az elnök menesztését, és közölte, hogy a 2018 és 2020 között három bajnoki címet nyerő, tavaly novemberben menesztett Dan Petrescut hozza vissza a kispadra.

Sumudicát péntek reggel már a stadionba se engedték be a klub biztonsági emberei, hogy megtartsa a délelőtti edzést. Bár az edző szerződését hivatalosan még nem bontották fel, Ioan Varga utasítására sem ő, sem a játékosok nem léphettek be a stadionba: a tulajdonos délutánra rendelt el új edzésidőpontot.

EMLÉKEZTETŐ
EURÓPA-LIGA,
SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

CFR Cluj (romániai)–Crvena zvezda (szerb) 1–2
Továbbjutott: a Crvena zvezda, 6–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
6 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
17 órája

Tóth Barna lesz a gólfelelős a CFR elleni odavágón – kezdőcsapatok

Európa-liga
21 órája

Bevetésre kész a kolozsváriak gólkirálya a Paks ellen

Európa-liga
Tegnap, 8:01

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22

Ezt a huszonhárom labdarúgót nevezte a Paks a CFR elleni El-párharcra

Európa-liga
2025.07.08. 10:40

Egy átlövés döntött a ráadásban, kikapott a CFR a Szuperkupa-mérkőzésen

Minden más foci
2025.07.05. 21:34

Szondi Zoltán: A CFR-nek 90, a Paksnak 10 százalék esélye van a továbbjutásra

Európa-liga
2025.07.01. 16:20
Ezek is érdekelhetik