El: a csoportkörben Szalai Attiláék; Langék az Ekl-ben folytatják

SZ. R., B. O. M.SZ. R., B. O. M.
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 23:44
null
Sima győzelemmel jutott főtáblára a Fenerbahce az Európa-ligában (Fotó: AFP)
Enner Valencia vezérletével 5–2-es győzelmet aratott a Helsinki JK otthonában a Fenerbahce az Európa-liga selejtezőjének playoffjában, így főtáblára jutott Szalai Attila együttese. A többi visszavágót is lejátszották csütörtökön, a 2. fordulóban, amivel kialakult az El csoportkörének mezőnye.

 

A törökök bő negyedóra alatt kétgólos előnyre tettek szert Enner Valencia duplájával, amire a 27. percben Roope Riski tudott válaszolni (1–2). A fordulás után az ecuadori támadó az 52. percben is betalált (1–3), így szinte biztossá tette a vendégek főtáblára jutását. A végeredmény 5–2-re nyert a Fenerbahce javára, amelyben Szalai Attila végig a pályán volt.

Az elmúlt idényben az Európa-liga nyolcaddöntőjéig jutó skót Rangers a hazai 1–0-s győzelmét követően 0–0-s döntetlent játszott az örmény Alaskert otthonában, így sikerült a főtáblára jutnia.

Hiába nyert az AZ Alkmaar, a Celtic jutott az Európa-liga főtáblájára. A Ferencváros tavalyi BL-selejtezős skót ellenfele már a 3. percben előnybe került Furuhasi Kjogo révén, de a holland együttes még az első félidőben fordított, és 2–1-re győzött. Csakhogy összesítésben ez is kevésnek bizonyult: a skótok 3–2-re nyerték meg a párharcot.

A Galatasaray az idegenbeli 1–1-es idegenbeli döntetlent követően vert helyzetből állt fel, hiszen a Randers az első félidőben még vezetett; a török együttes Patrick van Aanholt találatával és Frederik Lauenborg öngóljával fordított. A Galata így 3–2-es összesítéssel jutottak tovább az El főtáblájára.

Bár az UEFA a selejtezőkben nem engedélyezte a vendégszurkolók utazását, a Crvena zvezdát több mint 200 szerb ultra kísérte el Kolozsvárra, a CFR elleni visszavágóra. A négygólos belgrádi előnyről induló visszavágó így váratlanul parázs hangulatú összecsapást hozott, amelyen a vendégek egy szöglet utáni párharc nyomán befújt büntetőből gyorsan megszerezték a vezetést Alekszandar Katai révén. A román bajnok ezt követően folyamatosan támadott, és Gabriel Debeljuh közeli fejesével ki is egyenlített.

Nem sikerült a bravúr a CFR Clujnak a visszavágón (Fotó: Manses Sándor)
Nem sikerült a bravúr a CFR Clujnak a visszavágón (Fotó: Manses Sándor)

A második félidőben Milan Pavkov elcsípte Cristian Balgradean kolozsvári kapus pontatlan passzát, és az üres kapuba lőtt, miközben a CFR tizenegyesből sem tudott betalálni: Ciprian Deac lövését lábbal védte Milan Borjan. A végére emberelőnybe is került a Cz, a hazaiaktól Jonathan Rodríguez kapott rövid idő alatt két sárga lapot – sima szerb továbbjutás lett a vége.

Az Európa-ligától is búcsúzott, és csak az Európa-konferencialigában csoportkörös a Slavia Praha. A Ferencváros BL-selejtezős ellenfele a hazai 2–2-es döntetlen után már a harmadik percben emberhátrányba került a Legia Warszawa otthonában, az első játékrész utolsó percében azonban Ubong Ekpai révén megszerezte a vezetést. A házigazda lengyelek a fordulás után viszont Mahir Emreli duplájával fordítottak, így a második mérkőzésen 2–1-re, összesítésben pedig 4–3-ra nyertek.

Az Omonia Nicosia ismét Lang Ádámmal a kezdőben állt ki az Antwerp ellen, amely már a 28. percben megszerezte a vezetést Mijosi Kodzsi révén, majd hat perccel a találkozó vége előtt Pieter Gerkens révén ledolgozta hátrányát, és összesítésben visszajött 4–4-re. A hosszabbításban aztán nem született gól, így következhetett a tizenegyespárbaj, amelyet a belgák 3–2-re megnyertek, hiába hagyta ki a maga tizenegyesét a második gólt szerző Pieter Gerkens.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Alaskert (örmény)–Rangers (skót) 0–0
Továbbjutott: a Rangers, 1–0-s összesítéssel
HJK (finn)–Fenerbahce (török) 2–5
Továbbjutott: a Fenerbahce, 6–2-es összesítéssel
Zorja Luhanszk (ukrán)–Rapid Wien (osztrák) 2–3
Továbbjutott:
a Rapid, 6–2-es összesítéssel
Galatasaray (török)–Randers (dán) 2–1
Továbbjutott:
a Galatasaray, 3–2-es összesítéssel
AZ Alkmaar (holland)–Celtic (skót) 2–1
Továbbjutott:
a Celtic, 3–2-es összesítéssel
CFR Cluj (romániai)–Crvena zvezda (szerb) 1–2
Továbbjutott: a Crvena zvezda, 6–1-es összesítéssel
Slovan Bratislava (szlovák)–Olympiakosz Pireusz (görög) 2–2
Továbbjutott: az Olympiakosz, 5–2-es összesítéssel
Legia Warszawa (lengyel)–Slavia Praha (cseh) 2–1
Továbbjutott: a Legia, 4–3-as
összesítéssel
Sturm Graz (osztrák)–Mura (szlovén) 2–0
Továbbjutott: a Sturm Graz, 5–1-es összesítéssel
Antwerp (belga)–Omonia Nicosia (ciprusi) 2–0 – 11-esekkel 3–2
Továbbjutott: az Antwerp, 4–4 után tizenegyesekkel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik