Kezdet és búcsú – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.09.18. 23:14

Kezdődik! Amire évek óta vártak a ferencvárosiak, csütörtökön valósággá válik, az 1995-ös Bajnokok Ligája- és a 2004-es UEFA-kupa-főtáblás szereplést követően a zöld-fehérek ismét az európai nagyszínpadon lépnek fel. Persze tudom, egész más lett a futballvilág azóta, amióta az FTC a BL legjobb tizenhat csapata között szerzett öt pontot, és lőtt kilenc gólt, hogy mást ne említsek, sokkal nagyobb lett a konkurencia. Manapság negyvennyolc csapat játszhat az El-ben, harminckettő a BL-ben, vagyis a Fradi a legjobb nyolcvan közé került, mégis nagyon boldogok lennénk öt szerzett ponttal – tapasztalatszerzésre kiváló alkalom e hat csoportmeccs, hiszen a magyar bajnok az igazán dinamikus, modern futballt érezheti testközelből.

S ha már modern és tempós futball: itt hívta fel magára a figyelmet immár nem először Szoboszlai Dominik. Azok után, hogy 18 évesen az elmúlt héten hibátlan mozdulattal csavarta a labdát a szlovákok kapujába, a BL-ben is gólt szerzett. Jó belegondolni, hogy karrierje tizenöt-húsz legjobb éve még előtte van – s már messzebbre jutott, mint az utóbbi évtizedek magyar labdarúgói közül szinte bárki. Ahogy mondani szokás: most kell szerénynek maradni, még többet dolgozni, mert a tehetséges játékos, bár sokan ezt hiszik, nem ért célba, az igazi versenyfutás még csak most kezdődik – a sztárok között.

A futballélet pedig kegyetlenül kiszámíthatatlan, mert amíg kedd este a Salzburgban esett magyar gólnak örültünk, szerda reggel szörnyű hírre ébredtünk: Horváth Gábor, az 1985-ben az UEFA-kupa fináléjában a Real Madridot idegenben legyőző – végül abban a sorozatban ezüstérmes – Videoton védője nincs többé. Más korosztály tagja volt, s amikor legutóbb szeretett fehérvári klubja El-esélyeiről nyilatkozott, szívfacsaró volt hallani, milyen hálával köszöni meg az érdeklődést. Nem kérte előre a kérdéseket, sőt, amikor felajánlottam, elolvashatja az interjút megjelenés előtt, nevetve mondta: „Ne viccelj, bízom benned!”

Remélem, nem lesz gond Vaduzban – akkor ezzel a mondattal búcsúzott, s az élet szerda reggel ráébresztett, a kupakudarc legfeljebb csalódás. Az igazi fájdalom egészen mást jelent.

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
19 órája

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2025.07.28. 23:14

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.27. 23:24

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53

Jó, jobb, legjobb – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.25. 00:37
Ezek is érdekelhetik